Program

2024.04.17. 09:09

Kövi Pál emléknapot tartanak Balassagyarmaton

A magyar és a világ gasztronómiájának egyik legjelentősebb alakjára, a balassagyarmati származású Kövi Pálra emlékeznek az Egy csipet foci – Kövi Pál Emléknap elnevezésű rendezvényen április 27-én, szombaton a városban – ismertette Balassagyarmat önkormányzata a közösségi oldalán.

Lászlók Judit

A közzétett felhívás szerint a program a Kövi Pál Sportközpontban 15 óra 30 perckor kezdődik majd, ahol a résztvevők egy közönségtalálkozó keretében közlebbről is megismerhetik majd Détári Lajos világválogatott labdarúgót. Aztán 16 órától a Balassagyarmati Közéleti Válogatott megmérkőzik meg a Magyarországon élő Olasz Nemzetiségűek Csapatával. A mérkőzés kommentátorai Borbély Zoltán és Hetthésy Zoltán lesznek.

Ezt követően a program a Gansel udvarban folytatódik majd, ahol 18 órától Cserna-Szabó Andrással Olicsek Ádám beszélget az Erdélyi lakoma újratöltve című irodalmi szakácskönyvről, amelynek alapja Kövi Pál Erdélyi lakoma című műve. Az Egy csipet foci – Kövi Pál Emléknapot Az olasz futball magyar mesterei című film vetítésével zárják majd.

A szervezők kiemelték: az egész program ingyenesen látogatható, azonban a Gansel udvari rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, amit a [email protected] e-mail címen lehet megtenni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában