Böllérfesztivál

2024.04.20. 20:05

Böllér Bajnokok Ligája: hetedik alkalommal fesztiváloztak a böllérek Héhalomban (fotók)

Érdeklődők tömegét vonzották a fergeteges hangulat hangjai és az ínycsiklandó finomságok illatai szombaton Böllérfalvára, azaz a héhalmi focipályával szembeni fesztiválterületre. A Böllér Bajnokok Ligáját – illetve ahogy a köztudatban becézik, a böllérfesztivált – hetedik alkalommal rendezték meg a településen.

Veres Edina

Immár hetedik alkalommal kínált kikapcsolódási lehetőséget szűkebb hazánk egyik legnívósabb gasztronómiai eseménye, a Böllér Bajnokok Ligája, azaz a héhalmi böllérfesztivál. A település fesztiválterülete már a kora reggeli órákban büszkén viselhette a Böllérfalva nevet, hiszen a kialakított udvarokban nem kevesebb mint 17 főzőcsapat látott serényen munkához. A tradícióknak megfelelően „reggeliként” mindenhol sült vér került a tányérokra, majd ezt követően egyéb disznóságokból készült finomságok főzéséhez és sütéséhez fogtak hozzá a csapatok, amely munka elmaradhatatlan hozzávalójaként természetesen a zene és a jókedv is jelen volt a sátrak alatt. Mindennek köszönhetően a fesztiválterületet a kora délutáni órákra már ínycsiklandó illatok töltötték meg, látogatók hadát vonzva Böllérfalvára.

Tizenhét főzőcsapat szállt versenybe a Böllér Bajnokok Ligáján
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Az ünnepélyes megnyitó során Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Szabó Sándor, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főispánja, illetve Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és méltatta a rendezvény jelentőségét. Végül a színpadon a házigazda település polgármestere, Bakos József szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta: a helyiek számára a böllérfesztivál a legnagyobb ünnep az év során. A településvezető köszönetet mondott mindenkinek, aki segítséget nyújtott számukra ahhoz, hogy megvalósíthassák azt, amit 2015-ben megálmodtak.

– Most eljutottunk oda, amit mindig is szerettünk volna megvalósítani. Ez nem más, mint hogy egy olyan böllérfesztivált tudjunk megrendezni, ahol nem csupán gasztronómiai élményekkel gazdagodhatnak a látogatók, hanem minden egyéb program is rendelkezésre áll, amely szükséges egy kellemes nap eltöltéséhez – húzta alá a polgármester.

Rendhagyóan indult az idei Böllér Bajnokok Ligája

Portálunk érdeklődésére Bakos József azt is elárulta, hogy a hetedik Böllér Bajnokok Ligája rendhagyónak minősül, ugyanis most először egy nulladik nappal indult a program.

– Olyan sok hagyományőrző csoport szeretett volna fellépni az idei böllérfesztiválon, hogy nem tudtuk szombatra „besűríteni” őket. Emiatt egy nappal korábban, azaz pénteken tekinthették meg az érdeklődők a színpadon több fellépő előadását is, illetve a Palotási Hagyományőrző Csoport „Pokoli disznótor” című darabját – fejtette ki a polgármester, aki arra is rámutatott: jó ötletnek bizonyult a kezdeményezés, amellyel teljesen ráhangolódtak a szombati rendezvényre. Hozzátette: összesen 17 disznót vágtak a 17 főzőcsapat számára, akik közül többen a környező településekről érkeztek. Azonban megmérettették még magukat Héhalom határon túli testvértelepüléseiről, így az erdélyi Szilágynagyfaluból, a felvidéki Ipolyságról és a kárpátaljai Tiszacsomáról érkezett csapatok is. Mellettük pedig távolabbi hazai városokból, így például Hatvanból és Aszódról is érkeztek vendégek.

– Minden udvarban más ízt tudtak megkóstolni azok, akik ide látogattak és ennek a böllérfesztiválnak éppen ez a lényege. Hiszen még két szomszéd esetében is eltérhetnek az ízek, mert mindenki másképp csinálja – hangsúlyozta Bakos József.

Töltött köröm és gombamártással kínált szűzpecsenye is szerepelt az ételkülönlegességek között

Minderről a látogatók a különböző udvarokba betérve teljességgel meg is győződhettek. A bujáki sátrak alatt Borbély Gábor polgármester arról számolt be portálunknak, hogy már a kezdetek óta részt vesznek a héhalmi böllérfesztiválon, hiszen fontos, hogy a településen élő emberek és a közeli községek közötti baráti kapcsolatot egyaránt ápolják, erősítsék közösségi élmények segítségével.

Hozzátette: olyan tradicionális ételeket készítettek – így a fazékban gőzölgött orjaleves –, amelyet Bujákon speciális módon fogyasztanak, ugyanis nem tésztát, hanem kiflit használnak levesbetétként. Elmaradhatatlan finomság volt még a toroskáposzta, míg az ételkülönlegességet a kolbászhússal töltött, vékony szalonnába tekert szűzpecsenye jelentette.

A csécsei udvarban csülökpörköltet és tejfölösen készült tokányt fogyaszthattak krumpligombóccal a látogatók, míg a zsűri ételkülönlegességként töltött körmöt kóstolhatott krumpli kosárkával. Szurdokpüspöki csapata is megannyi hagyományos toros finomsággal készült, míg ínyencségként egyfelől sült szűzpecsenyét kínáltak gombamártással és knédlivel, illetve másik fogásként sült malacpecsenyét készítettek pirított krumpligancával, sült hagymával, fermentált savanyúsággal és káposztasalátával.

Böllérfalván a jó hangulatot megannyi kísérőprogram is biztosította, a kora délelőtti óráktól hagyományőrző csoportok műsorait tekinthették meg az érdeklődők. Több mint harmincan neveztek az új programelemként először megszervezett Böllér Rapid Sakk-kupára, de rekordszámú – 156 – indulóval rajtolt el a héhalmi szabadidős lovasverseny is. Emellett veteránautó találkozó is színesítette a hetedik Böllér Bajnokok Ligáját, amelyre a koronát az idén 50 éves Edda Művek turnényitó koncertje teszi fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában