Dekoráció

2024.03.22. 06:46

Tavaszi lakásdekorációkhoz adunk tuti tippeket

Könnyedén tavaszias, húsvéti hangulatot varázsolhatunk otthonunkba. Nem is kell hozzá más, csupán pár eszköz, na meg persze némi kreativitás és akaraterő. Bistei Viktória salgótarjáni alkotó osztotta meg velünk ötleteit.

Sipos Nina Vivien

Az otthonunk tavaszi dekorálása remek lehetőség arra, hogy megünnepeljük a természet újjászületését, és ne csak a lakást, hanem a lelkünket is kicsit feldíszítsük.

– A hagyományos húsvéti/tavaszi dekorációk között az egyik legnagyobb kedvenc a tojásfa. Egyrészt, mert egyáltalán nem kell kézügyesség az elkészítéséhez, másrészt pedig, mert az egész lakásba azonnal ünnepi hangulatot varázsol – mondta Bistei Viktória salgótarjáni kézműves, hozzátéve: 

– Gyakorlatilag bármilyen ágat fel lehet használni a saját tojásfánk alapjául. Húsvétkor természetesen nélkülözhetetlen a barka, az aranyeső, de akár választhatunk olyan hajtásokat is, amiken még csak most nyílnak a levelek és a bimbók.

Engedjük szabadjára kreativitásunkat!

Kifejezetten örök divatnak örvendenek az ajtóra felakasztott kopogtatók, vagy simán az ajtódíszek, amelyek barkából is remekül mutatnak – ráadásul jó sokáig is elállnak. Ezek a sokoldalú dekorációk minden szezonhoz remekül passzolnak, így a tavaszvárás tematikája köré is építhetők. 

– Az ajtódíszhez mindössze csak fonjunk össze pár barka ágat, majd néhány vidám díszt akasszunk vagy tűzzünk rá, és már kész is! Ezek a személyre szabott kreatív elemek egyedi és hangulatos légkört teremtenek otthonunkban, ráadásul akár a gyerekeket is bevonhatjuk a programba – javasolta az alkotó.

Hangsúlyozta: az ajtókopogtató készítése nem nehéz feladat, bármennyire is annak tűnhet. Az alap készülhet szalmából, vesszőből vagy fakarikából is. A díszítéshez használhatunk fillérekért kapható selyemvirágokat, amelyeket ragasztópisztoly segítségével rögzíthetünk stabilan a koszorúalapon. A virágok helyett alkalmazhatunk az erdőben talált terméseket és aranyos tavaszi figurákat is.  

Új évszak, új színpaletta!

Bistei Viktória elárulta, hogy a tavasz örök színei köztudottan a pasztell árnyalatok, amelyek sosem mennek ki a divatból. Használjuk világos színeket, például a barackszínt, a mentazöldet, a rózsaszínt, a lila halvány tónusait és a sárga különféle árnyalatait. Ezek az elegáns és letisztult színek kitűnően illenek egy-egy tavaszi dekorációkhoz, amelyek számos formában megjelenhetnek az otthonunkban, előidézve a tavaszi virágok hangulatát. Elképesztően stílusosan mutat, ha egy szín több helyen is feltűnik, vagy a kiegészítőkön is visszaköszönnek a lágy tavaszi árnyalatok, amelyek nem csupán kellemes légkört teremtenek lakásunkban és a lelkünkben, de nyugalmat is árasztanak.

Az év színe, a barackpihe
Bistei Viktória kiemelte, hogy a 2024-es esztendő hivatalos színe, a barackpihe, ami egy visszafogott és szolid, mégis színes és vidám hatást nyújtó, univerzális árnyalat. – Sokkal közelebb áll a semleges színekhez a barackpihe, ugyanakkor mégis szofisztikált és otthonos hangulatot tudunk vele teremteni. Ezt a színt is bátran használhatjuk, mert garantáltan élénk és friss atmoszférát teremt bármelyik helyiségben. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy az otthon különböző pontjain elhelyezett dekorációk összhangban legyenek egymással, mivel így fognak összefüggő, harmonikus megjelenést teremteni – fűzte hozzá az alkotó. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában