Jegyzet

2024.03.18. 12:21

Segítségnyújtás

Sosem tudhatjuk, hogy az élet milyen helyzetet produkál - Nagy Orsolya gondolatai a témában.

Nagy Orsolya

Manapság sajnos egyre többször tapasztalom, hogy az emberek nem segítenek társaikon, pedig sok esetben megtehetnék. Sokan vannak ugyanis, akik bajba jutottak és saját erejükből nem képesek megoldani a problémáikat. Nemrég például hallottam egy történetet, miszerint egy cukorbeteg lány rosszul lett az utcán, de senki nem segített neki, hiába kérte az arra járókat. Úgy tudom, végül az édesanyja ment érte. Egy másik alkalommal már saját szememmel láttam, hogy mi történt. Egy idősebb férfi megbotlott a gyalogos átkelőhely közepén és elesett. Senki nem segítette őt fel, szimplán elsétáltak mellette. Végül jó magam és egy másik férfi sietett oda, hogy segítsen neki felkelni.

Vajon hová tűnt az emberekből a segítő szándék? Ha megtehetjük, miért nem teszünk azért, hogy jobb hely legyen a világ?

Úgy vélem, az ilyen fajta támogatáshoz pusztán jóindulat kell. Ezen túlmenően a lelkünknek is jobb lesz, hogy valakinek, akinek szüksége volt támaszra segítettünk. Lehet, hogy neked nem nagy dolog, de a bajba jutottnak előfordulhat, hogy éppen az életét mented meg. Ráadásul sosem tudhatjuk, hogy az élet milyen helyzetet produkál. Megeshet, hogy másnap pont az a személy lesz rosszul, aki előtte elsétált az elesett férfi mellett. Szerencsére akadnak olyan személyek is, akik bátran és jó szívvel cselekednek, ha látják, hogy bajban van embertársuk. Az ő példájukat kellene követni mindenkinek. Azt hiszem, ha jót teszünk másokkal, akkor talán egy kicsit a világ is jobbá válhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában