2024.03.05. 14:38
Húsvéti programok várják majd a gyermekeket a gyarmati KRESZ-parkban is
Balassagyarmat önkormányzata a közösségi oldalán adta hírül, hogy április 1-jén, húsvéthétfőn számos program várja majd az érdeklődőket a Tekergő KRESZ Park és Játszótéren.
A legkisebbek biztonságos körülmények között gyakorolhatják a szabályos közlekedés formáit
Forrás: MW
Mint írták: 10 órakor kezdődik a Nyuszi focitorna, amelyre olyan háromfős csapatok jelentkezést várják két korosztályban, akik szívesen megmérettetnék magukat. A csapatok március 27-ig, szerdáig regisztrálhatnak a [email protected] e-mail címen. Az I. korosztály az 5-8 évesekből, míg a II. a 9-12 esztendős csemetékből áll.
A meccsek 15 percesek lesznek, illetve a győztes csapatok értékes nyereményekben részesülnek. Mindezek után 10 óra 30 perctől a Kámfor Bábszínház előadásában a „A sárkány és az ördög” című darab lesz látható, majd 15 óráról lovaglásra is lesz lehetőség. Ezt követően 16 órakor húsvéti táncházzal kedveskednek a látogatóknak, egy órával később pedig A kikeleti muzsikás című gyerekkoncertet lehet meghallgatni.
Mindezen kívül napközben kézműves foglalkozás, arcfestés, mese-, illetve Vadóka sátor, ugrálóvár, továbbá rendőr- és kukásautó bemutató is várja majd az érdeklődőket.