Feltámadás

Virágvasárnap a templom ajtajában, szentelt barkaággal a kezemben ütött szöget a fejembe egy gondolat. Napjainkban, ahogy minden másnak, ennek az ünnepnek is elveszett a lényege. Ha körülnézek a környezetemben azt tapasztalom, hogy sokaknak most is fontosabb a külcsíny, mint a belbecs. A boltok polcai már hetek óta színes tojásokkal, csokoládényulakkal, zöldre festett kosarakkal, virágokkal díszített tojástartókkal van tele. Lehet vásárolni ezer féle dekorációt, amivel feldíszíthetjük a tökéletesen kitakarított lakásokat. Mert bizony ez az az időszak, amikor a háziasszonyok nem csak a húsvéti menüsor miatt stresszelnek, arra is időt kell szakítaniuk, hogy az ablakok tisztára fényesítve várják a nyuszit. 

Mert egyre többen vannak, akiknek csupán ennyit jelent ez az ünnep. És pontosan ennyit készülnek rá. Vagy még ennyit sem, mert hosszú hétvége lévén befizetik inkább a családot egy wellness-szállodába. Akkor még takarítani sem kell, és főzni sem. A locsolókat meg egyébként sem engednék be. Már ha vannak még fiúk, akik útra kelnek húsvét hétfőjén. 

Elveszett az ünnep valódi értéke: a kézzel festett tojásokra írt jeleknek már nincsen üzenete. Egyre kevesebben értik, miért volt fontos a vízzel való locsolkodás a lányoknak, miért várták a legszebb ruhájukban a legényeket. Ahogy a megszentelt barkaág helyét felváltották a boltban vásárolt műanyag díszek, úgy tűnik el sokak szívéből a feltámadás öröme és reménye.