Szovjet ajándék

Nem mindenki őrzött kizárólag rossz emlékeket az 1956-ban Magyarországra benyomuló és a szabadságharcot vérbe fojtó szovjet csapatokról. Anyai dédnagyanyám, aki kisdobos koromban egy teljes tanéven keresztül kísért kézen fogva a balassagyarmati Klapka utcából a Bajcsy úti általános iskolába, ezekben a hatvanhét évvel ezelőtti, késő őszi, kora téli zűrzavaros időkben Budapest külvárosában, Mátyásföldön dajkaként dolgozott egy gyermekotthonban. Az egyik hideg nap reggelén gyalogosan igyekezett munkahelyére, amikor az árvaház előtti utolsó sarkon marcona katona állta útját. „Sztoj, kudá”, azaz "Állj, hová megy", hangzott a vezényszó. Dédike egy pillanatra nagyon megijedt, de rettenéséből hamar ocsúdott, és gyorsan feltalálta magát. Előre mutatott, majd gyenge orosz nyelvtudásával közölte, „tam, tam, dom, máljcsiki i gyévocski, nyema papa, nyema mama”, vagyis "Ott, ott, abban a házban kisfiúk és kislányok élnek, se apjuk, se anyjuk". 

A válasz hallatán a katona vigyázzba vágta magát, tisztelgett, és továbbengedte az asszonyt. Másnap délelőtt nagy teherautó fékezett a gyermekotthon előtt. A platóról egyenruhások ugrottak le, köztük az előző napi tizedes. A raktérből egymás után vették le a csomagokat. Élelmiszerekkel, kenyerekkel, tejjel telítetten, és még csokoládé is akadt. A szovjetek ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek, hogy ezekben a nélkülözős időkben ne maradjanak éhen-szomjan a kis árvák. Köszönhetően egy váratlan találkozásnak a dédnagyanyámmal.