Diplomaosztó

2024.02.20. 11:24

Átvették diplomájukat a mérnökinformatikusok Salgótarjánban

Az Óbudai Egyetem (ÓE) Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) a napokban tartotta diplomaátadó ünnepségét. Az ünnepi eseményt először hívták életre új épületükben a mérnökinformatikus alapképzésében végzett hallgatók számára. A most mérnökké fogadott fiatalokkal együtt 33-an szereztek diplomát 2019 óta a nógrádi megyeszékhelyen.

Nool.hu

A most mérnökké fogadott fiatalokkal együtt 33-an szereztek diplomát 2019 óta a nógrádi megyeszékhelyen

Forrás: Óbudai Egyetem SKKK

Az intézmény portálunkhoz eljuttatott közleményéből kiderült, hogy az eseményen elsőként dr. Eigner György, a Neumann János Informatikai Kar (NIK) dékánja köszöntötte a végzősöket. Kiemelte, hogy a diploma megszerzésével a fiatalok belépőt kaptak a mérnökök izgalmas, kihívásokban gazdag világába. 

– A tanulás folyamata ezzel nem ér véget, sőt, most kezdődik el csak igazán. A fiatalok által választott szakra kiváltképp igaz, hogy a tovább- és az önképzés elengedhetetlen a helytálláshoz a mai gyorsan, változó világban

 – hangsúlyozta a dékán.

Az „elitegyetemek” között foglal helyet

Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes tolmácsolta Prof. Dr. Kovács Levente rektor üdvözlő szavait. Utalt arra, hogy az Óbudai Egyetem a világ legjobb 1200 felsőoktatási intézménye között kapott ismét helyet a 2024-es ranglistán, így továbbra is a világ legjobb négy százalékát tömörítő „elitegyetemek” között foglal helyet.

Először tartottak diplomaosztót a teljesen belakott, új salgótarjáni épületben
Forrás: Óbudai Egyetem SKKK

Mint mondta: a hazai intézmények között – kutatás tekintetében pedig a V4 régióban – idén is az Óbudai Egyetemet ítélték a legjobb magyar műszaki egyetemnek, ami a nemzetközi kilátásokat tekintve is a legjobb hazai egyetemek közé sorolja az intézményt. Beszélt az ÓE társadalmi szerepvállalásáról is, arról a misszióról, amelynek köszönhetően Salgótarjánban is létrejöhetett a kihelyezett egyetemi képzés. Megköszönte a salgótarjáni önkormányzat támogató segítségét is.

Fontos a támogatás

Ezt követően Fekete Zsolt polgármester gratulált a végzett hallgatóknak, egyben megfogalmazta a város szempontjából kiemelt helyet elfoglaló egyetemi képzés szerepét. Székyné dr. Sztrémi Melinda, az SKKK igazgatója köszönetet mondott az egyetem és a kar vezetésének, az oktatóknak, az önkormányzatnak és a hallgatók szüleinek azért a segítségért, mely hozzásegítette a fiatalokat a diploma megszerzéséhez. A végzősök nevében Romhányi Patrik búcsúzott az egyetemi évektől, az oktatóktól és az intézménytől.

Gyurkó Dániel vasvári verbunkot mutatott be a frissen végzett hallgatóknak
Forrás: Óbudai Egyetem SKKK

Helyben építik a jövőt!
A diploma átvételét és a mérnöki fogadalomtételt követően a Madách Imre Gimnázium tanulói köszöntötték ünnepi műsorral a friss diplomásokat: Gyurkó Dániel vasvári verbunkot, Nagy Tamara pedig a Bikini: Közeli helyeken című dalát adta elő saját gitárkísérettel. A salgótarjáni diplomás mérnökinformatikusokat arra ösztönzik, hogy építsenek egy szebb holnapot, bízva abban, hogy az SKKK szlogenje jegyében továbbra is helyben építik a jövőjüket a most végzett fiatalok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában