Tervek

2024.02.22. 09:28

A térség legnagyobb főzőkonyháját alakíthatják ki Nézsán

Nézsán a múlt évben pályázati forrásból újulhatott meg a ravatalozó és az Árpád utca is, de kulturális és közösségi programokból sem volt hiány a községben. Az önkormányzat idei tervei között szerepel két nagyszabású projekt elindítása is.

Lászlók Judit

Pályázati forrásból újult meg egy utca és a ravatalozó

Styevó Gábor, Nézsa polgármestere portálunknak elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Pluszban elnyert 35,3 millió forintból megújult az Árpád út 2023-ban. Emellett a Magyar Falu Programban elnyert 18 millió forintos támogatásból felújították a ravatalozót is. Mint mondta, az épületben megvalósult a nyílászárók cseréje, új vizesblokk került kiépítésre, a villamoshálózatot is korszerűsítették, valamint új hűtőberendezést és a temetési szertartásokhoz szükséges egyéb berendezési tárgyakat szereztek be.

Közösségi programokból sem volt hiány

A polgármester a tavalyi évvel kapcsolatban rámutatott ara is, hogy a korábbiakhoz hasonlóan gazdag kulturális és közösségi élet zajlott a településen. Mint mondta, Nézsa adott otthont a magyarországi szlovákok találkozójának, amelyhez kapcsolódva megrendezték a Nézsafesztet is. Továbbá ezúttal is megtartották a hagyományos jótékonysági bált, a szüreti felvonulást, a falukarácsonyt és köszöntötték a település szépkorúit is. A Nézsa Plusz közösségi összefogásnak kezdeményezésére pedig már több alkalommal szerveztek termelői piacot és vásárt a művelődési házban.

Az önkormányzat csatlakozott a postapartneri programhoz

– Múlt év végén más településekhez hasonlóan a Magyar Posta Zrt. átszervezési intézkedései miatt Nézsán is megszűnt a postahivatal. Ezért az önkormányzat bejelentkezett az új postapartneri programba és annak keretében elindította az önkormányzati Posta Pontot a helyi könyvtárban. A szolgáltatás így február 6-tól hétköznap, napi négy órában érhető el a lakosok számára – mondta a polgármester.

Főzőkonyhát és új óvodai csoportszobát terveznek

Styevó Gábor az idei terveikkel kapcsolatban elmondta, előreláthatólag nyáron elindulhat az egykori Magtár épületének a felújítása, amelyre a TOP Plusz programban közel 600 millió forintot nyertek el.

– A műemlékvédelem alatt álló épületben a térség legmodernebb és legnagyobb főzőkonyháját tervezzük létrehozni. Az ötszáz adag elkészítésére alkalmas főzőkonyha éttermében egyszerre 80-100 ember étkezhet majd. A beruházáshoz tartozik egyebek mellett lift kiépítése az épületben, szociális blokk és tárolók kialakítása, valamint parkoló is. Utóbbi fölé napelemeket telepítenek, amelyek biztosítják az épület energiaellátást. A fejlesztéshez szükséges tervek elkészültek, jelenleg a Nógrád Vármegyei Építészeti Tervtanács engedélyére várunk

 – hangsúlyozta a polgármester. 

Bővítik az óvodát

Hozzátette: – Emellett szeretnénk az óvodát egy újabb csoportszobával bővíteni, amelyre már korábban a TOP Plusz programban sikerült elnyernünk közel 60 millió forintot. A terveink szerint a jelenleg az óvoda épületében működő főzőkonyha helyén alakítjuk ki az új csoportszobát. Azonban a fejlesztés teljes megvalósításához szükséges, hogy előbb a Magtár épületében létrejöjjön az új főzőkonyha. Így ez a beruházás várhatóan több ütemben fog megvalósulni.

Összegyűjtik a hulladékot

A polgármester végül kitért arra is, hogy a terveik között szerepel még, a rossz állapotú utak felújítása, azokra pályázatok benyújtása. Emellett tavasszal csatlakozva a TeSzedd! akcióhoz elindítják a „Ne Dobd el” programot, melynek keretében hulladékgyűjtési akciót szerveznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában