Megemlékezés

2024.01.08. 16:38

Sohasem felejtik a lakosság becstelen elhurcolását Berkenyén

A hagyományok szellemében idén is az esztendő első napjaiban emlékeztek meg Berkenyén a falu lakosságának az ukrajnai kényszemunka-táborokba történt elhurcolásának hetvenkilencedik évfordulójáról.

Hegedűs Henrik

Az emléktúra résztvevői

Forrás: Berkenye község facebook-oldala

Amikor a második világháború vége felé a „felszabadító” szovjet csapatok benyomultak a nyugat-nógrádi községekbe, szinte azonnal megkezdődött a megtorlás a szendehelyi és berkenyei német ajkú lakossággal szemben. A lakosságot az idősek a betegek és a gyerekek kivételével összegyűjtötték, és 1945. januárjának elején megindult szomorú gyalogmenetük. 

Akkor még nem tudták merre vezet az út, Kál-Kápolna vasútállomásán marhavagonokba rakták a szerencsétleneket és a végcél Ukrajna volt, ahol a kényszermunka-táborokban különféle nehéz fizikai munkát végeztettek velük. Ez volt a hírhedt „málenkij robot”. Az elhurcoltak közül sokan ott lelték halálukat a messzi idegenben, míg akik visszatértek, egészen a rendszerváltásig nem beszélhettek arról, mi történt velük a távoli pokolban. 

Emléktúrát is rendeztek

A mostani megemlékezésen előbb január ötödikén, pénteken megrendezték a szokásos emléktúrát, amely ezúttal Nőtincsen és Szendehelyen keresztül vezetett a Katalinpuszta határában található kiránduló-övezetbe, a Gyadai Tanösvényre. Másnap, szombaton a Hársas-tó körül tehettek sétát az érdeklődők, míg január 7-én, vasárnap délelőtt a helyi katolikus templomban tartottak szentmisét. Ennek keretében German József, a község polgármestere tekintett vissza a közel nyolc évtizeddel ezelőtti eseményekre, kiemelve, hogy sohasem felejthető el az a becstelenség, amit az ártatlan és jóravaló magyarországi németek, így a berkenyeiek és a szendehelyiek ellen elkövettek. 

German József a település polgármestere
Forrás: Berkenye község facebook-oldala

Koszorúztak

Ugyanakkor bármennyire is szomorú és fájdalmas a múltnak e darabja, a történelemnek szerves része, amire kötelességük emlékezni, fejet hajtani a nagyszülők, dédszülők, rokonok, ismerősök előtt, és az ifjúság képviselőit is fontos megismertetni a tényekkel, annak reményében, hogy ez a szörnyűség soha többé nem következhet be. Zárásként az önkormányzat, a katolikus egyházközség és a civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a templom oldalfalán lévő emléktáblát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában