2023.12.09. 11:35
Több évtizede szolgálja már kápolna a balassagyarmati kórház betegeit
A Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház irányítása alá tartozó balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet portálunkhoz eljuttatott közleményében ismertette a balassagyarmati Mária Valéria közkórház kápolnájának történetét.
„A XIX. század második felében, a kiegyezés utáni időben, a közelgő millennium tiszteletére, megyei jogú városainkban a hiányzó közintézmények megépítése vált szükségessé. Nógrád vármegye központjában Balassagyarmaton 1897-ben régen kívánt igény teljesült a kornak megfelelő pavilon rendszerű kórház megépítésével” – olvasható a közleményben.
Hozzátették: a mai nevén, Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet területén, a második ma is meglévő kápolna ennek a pavilonnak az 1928-as bővítésekor a nyugati oldalán, az emeleten kapott helyet. A kápolna csehsüveg boltozattal lett megépítve, amely nem csak az irgalmas nővérek, hanem a lábadozó betegek, hozzátartozóik, valamint a kórházi dolgozók és a bent lakó családok lelki szükségleteit is szolgálta.
A közleményből megtudhattuk továbbá azt is, hogy a szerzetes rendek feloszlatása és az Irgalmas Nővérek szélnek eresztése után, a kápolnát a gyermekosztály kórtermeként használták. A rendszerváltás után 1991-ben, negyvenegy év szünet elteltével a kápolnát ökomenikus istentisztelet keretében újraszentelték. A jelenlegi formájában vasárnap és ünnepnapokon tartanak igeliturgiát, a résztvevő járóbetegek a kórház különböző osztályairól érkeznek.