Ereklye

2023.12.05. 14:28

Szent Borbála tiszteletére helyeztek el ereklyét a dorogházai templomban (fotók)

A ménkesi bánya emlékére gazdagodott Szent Borbála ereklyével Dorogházán a Szent Kereszt felmagasztalása-templom. Az ereklyét ünnepi nagymisén helyezték el a napokban.

Gulyás Edina

Szent Borbála ereklyével gazdagodott a dorogházai templom

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Dorogháza mellett 1948-ban létesítették a ménkesi bányát, a mátrai erdőségek közepén, az évtizedek alatt rengeteg embernek adva munkát a környező településekről is. A megváltozott gazdasági helyzet miatt a bányát az 1990-es évek elején végleg bezárták, teljes kilátástalanságba sodorva ezzel nagyon sok családot.

– A bányász hagyományok és Szent Borbála, mint a bányászok védőszentjének tisztelete azonban továbbra is élénken élnek Dorogházán és környékén. Településeinken is megtartottuk a bányásznapi ünnepségeket, Szent Borbála napján, december 4-én ünnepi szentmisében emlékeztünk meg a bányászokról, a bányaszerencsétlenségben elhunytakról, és az itt hagyott szeretteikről – fogalmazott Fekete Roland, plébániai kormányzó. – Szent Borbála tisztelete és az az élő hagyomány, amely a szent kultuszát nemcsak a bányászattal foglalkozók részéről körülveszi, adta a gondolatot az ereklye elhelyezésére, hogy ilyen módon is jelen legyen a vidék életében.

Mint mondta: az ereklyék a szentek maradványai, vagy azon tárgyak, amelyekkel kapcsolatban álltak velük. Dorogházán Szent Borbála egy pici csontdarabját helyezték el az ereklyetartóban. Az dr. Tóthpál Tamás hagyatéka, aki a Szent György Lovagrend Budavári Fraternitásának volt a nagypriorja. Gyermekei, Tóthpál Sarolta és Tóthpál Balázs Krisztián adományozták a dorogházai egyházközség híveinek és mindenkori plébánosuknak megőrzés céljából. 

– A napokban tartott ünnepi szentmisén részt vettek a Szent György Lovagrend Budavári Fraternitásának tagjai, a Kárpát-medencei Vitézi Rend tagjai, akik az adományozó dr. Tóthpál Tamás gyermekeinek képviseletében a szentmise elején ünnepélyesen elhelyezték az ereklyét. A szentmisét Zahar Béla, galgahévízi plébános mutatta be, aki a nógrádi bányászvidékről, Baglyasaljáról származik. Nem ismeretlen számára sem a bányász vidék, sem Szent Borbála tisztelete – hangsúlyozta Fekete Roland, aki arra is kitért: Dobor István, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Nógrádi Nyugdíjas Bizottságának elnöke, Varga Tibor, a BDSZ dorogházai alapszervezetének elnöke, valamint szakszervezeti tagok, volt bányászok és hozzátartozóik is eljöttek erre az alkalomra. 

Hozzátette: a miséző oltáron elhelyezett ereklye előtt bárki leróhatja tiszteletét a szertartások előtt vagy után, mostantól az mindig látható lesz a dorogházai templomban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában