Ünnepség

2023.12.04. 11:56

Nemzetiségi napot tartottak a szlovák ajkúak Rétságon

Huszonegyedik alkalommal szervezte meg nemzetiségi napját a rétsági szlovák önkormányzat a város nemrégiben felújított evangélikus imaházában.

Hegedűs Henrik

Salgai Szilvia gyémántdiplomájának átvétele alkalmából köszöntötte Mocsári Gergelyt

Forrás: Beküldött fotó

Az eseményen a megjelenteket a szervezet elnöke, Salgai Szilvia köszöntötte, beszámolva a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb mozzanatairól, majd Mezőfi Zoltán, a település polgármestere is szólt néhány szót a vendégekhez. 

Az önkormányzat vezetősége ezúttal is átadott elismeréseket. A „Nemzetiségünkért” díjat 2023-ban Szlezák Istvánné érdemelte ki, aki hosszú évek óta áldozatosan tevékenykedik a szlovák kultúra helyi ápolásáért. Hasonlóképpen üdvözölték a pedagógusi munkásságukért intézményi diplomában részesült nyugállományú tanárokat, tanítókat és óvónőket, így ötvenéves pályafutása alkalmából Makrai Ilonát, a tereskei általános iskola egykori igazgatóját, illetve Debreczeni Bélánét, a rétsági óvoda korábbi nevelőjét. Mocsári Gergely, a diósjenői iskola volt igazgatója a szakmai végzettségét igazoló oklevél átvételének hatvanadik évfordulója tiszteletére kapott jutalmat a szlovák nemzetiségi önkormányzattól.

A nemzetiségi napot a Pilisska rodinka (Pilisi kiscsalád) című együttes adventi témájú dalos műsora színesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában