Posta

2023.12.08. 06:50

Decembertől több nógrádi településen változnak a postai szolgáltatások

Nógrád vármegye 131 településéből jelenleg 94-en működik állandó postai szolgáltatóhely, azonban a postai szolgáltatás minden településen elérhető. Az elmúlt évben 9 településen változott a postai szolgáltatások helyszíne az új postapartneri együttműködés keretében. Úgy tudjuk, decembertől szintén több településen kell változásokra számítani.

Lászlók Judit

Forrás: Nool

Információink szerint az elmúlt időszakban szűkebb hazánk jó néhány településén is megváltozott a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásainak a helyszíne, illetve jövő év elejétől várhatóan több településen is változik majd a postai kézbesítés módja. Kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Postát. 

– A társaságnak az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalataként meg kell felelnie a 21. század elvárásainak. Arra törekszünk, hogy az ország minden pontján magas színvonalú és ügyfélközpontú szolgáltatást nyújtsunk a lakossági és üzleti ügyfelek számára egyaránt. Emellett elvárás, hogy gazdaságosan, fenntartható módon működjön, megtartva a versenyképességét – közölte a Magyar Posta Zrt. Társasági Kommunikációs Osztálya. Kifejtették, hogy Nógrád vármegye 131 településéből jelenleg 94 településen működik állandó postai szolgáltatóhely, ugyanakkor fontosnak tartották kiemelni, hogy a postai szolgáltatás minden településen elérhető. Változás esetén pedig minden esetben megfelelő időben tájékoztatják az ügyfeleket és az önkormányzatokat. 

Kilenc településen változott a helyszín

– Az elmúlt évben 9 településen – Vizslás, Erdőkürt, Bárna, Nógrádkövesd, Szügy, Nógrádszakál, Szirák, Vanyarc, Szuha – változott a postai szolgáltatások helyszíne az új postapartneri együttműködés keretében. Az új partneri modellben a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladatellátás, így növelhető az ügyfélkör, illetve ezzel is erősödik a település megtartó ereje. Az új modell továbbá lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek egy helyen, gyorsan és hatékonyan vehessenek igénybe több szolgáltatást is – írta a szolgáltató a válaszában. 

Hozzátették: – A Magyar Posta az új postapartneri program keretében önkormányzatok, vállalkozások – élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok – és egyéb partnerek számára biztosít lehetőséget a postapartneri együttműködésre. Az új partneri modell lehetőséget teremt a kistelepülések lakossága számára, hogy a postai szolgáltatásokat továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben, több szolgáltatással egyidejűleg vegye igénybe.

Arra a kérdésünkre, hogy 2024. január 1-től több nógrádi településen is autóval végzik-e majd el a postai levelek kézbesítését, illetve mely Nógrád vármegyei településeket érinti majd ez a változás, nem kaptunk választ. 

Több településen lép életbe változás

Nézsán december 18-ig működik a jelenlegi formájában a postai szolgáltatás. Styevó Gábor, Nézsa polgármestere portálunknak arról beszélt, hogy az önkormányzat és a képviselő-testület sem értenek egyet azzal, hogy a jelenlegi jól működő rendszer megszűnik a községben és egy újat alakítanak ki helyette. 

– Sajnáljuk, hogy ez a szolgáltatás átalakul, ugyanis úgy véljük, hogy ez nincs megfelelően előkészítve. Azonban az önkormányzatunk az új postapartneri programba már bejelentkezett és minél előbb szeretnénk a postai szolgáltatást átvenni – hangsúlyozta Styevó Gábor, aki szintén fontosnak tartja, hogy a szolgáltatás továbbra is elérhető legyen a településükön. 

Alsópetényben ugyan jelenleg is zajlik a posta épületének felújítása, a postahivatal december 15-től bezár. December 16-tól egy mobilposta érkezik minden hétköznap a polgármesteri hivatal elé és a lakosoknak mindössze 20 perce lesz arra, hogy elintézzék az ügyeiket. 

– Elvégeztünk egy igényfelmérést a településen és kiderült, hogy hétköznaponként a lakosság 10-15 százaléka megfordul a postán. Alsópetényben, de úgy gondolom, hogy sok más településen is a posta egy közösségi térként is funkcionál, a postást pedig bizalmi emberként kezelik a lakosok –fogalmazott Avar Ákos, Alsópetény polgármestere, aki szerint a posta rendkívül fontos szerepet tölt be a települések életében. 

Avar Ákos kifejtette továbbá, az önkormányzatuk tervezi, hogy a nem túl kedvező feltételek ellenére részt vesz az új posta partneri programban, és várhatóan februártól egy önkormányzati ingatlanban helyet biztosítanak majd a szolgáltatásnak. Azonban a polgármester szerint az ezzel járó költségek finanszírozása nagy fejtörést okoz az önkormányzatuk számára. Ugyanis a Magyar Posta Zrt. az üzemeltetőnek mindössze 232 ezer forintot biztosít, amivel csak a postás bérét fedezik, annak járulékait nem, így azt az önkormányzatnak kell előteremtenie. Továbbá két óra nyitvatartást várnak el cserébe, azonban a feladatokat ennyi idő alatt nem lehet elvégezni, ezért a munkavállalót nyolc órában fogják alkalmazni. Ráadásul egy hároméves szerződést kell kötniük. 

A helyszínváltozás után is jól működik a szolgáltatás 

Szügyön egy boltba költözött a postahivatal, ugyanis egy helyi vállalkozó bővítette a szolgáltatási körét. A postai szolgáltatás megmaradását pedig az önkormányzat is segítette. Frenyó Gábor, a község polgármestere elmondta, ennek érdekében az új postapartneri programban kért pénzügyi garanciákat az önkormányzat átvállalta és egy laptopot is biztosított a vállalkozó számára. A polgármester kiemelte, a postai szolgáltatást a helyi lakosok mellett, a környékbeli települések lakosai, köztük balassagyarmatiak is igénybe veszik. 

Gyurek László, Nógrádkövesd polgármestere arról tájékoztatott, hogy a településen korábban egy Madách úti épületben kapott helyet a posta, jelenleg már egy helyi vállalkozó működteti a falu központjában a szolgáltatást. Mint mondta, örülnek annak, hogy nem szűnt meg a postai szolgáltatás és a vállalkozó még a korábbi postai munkatársat is át tudta venni, így a munkahelye sem szűnt meg. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában