Ajándék

2023.12.07. 16:38

Ajándékokkal toppant be a balassagyarmati hangversenyre a Mikulás

A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola és az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola kedden tartotta idei második növendékhangversenyét. A felcsendülő dallamok hallatán a Mikulás is sok-sok ajándékkal a helyszínre érkezett.

Lukács Zsófia

A felcsendülő dallamok hallatán a Mikulás is sok-sok ajándékkal a helyszínre érkezett

Forrás: Nool

Fotó: Lukács Zsófia

A gyarmati és az ipolybalogi zeneiskola növendékeit kedden délután hallhatta a közönség a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában. A gitár, a zongora, a hegedű, illetve a fuvola tanszakos diákok előadását a kamarakórus követte Franka Beáta vezetésével.

A hangversenyen az iskola kórusa karácsonyi énekszóval hívta a nagyszakállút, aki a sok ajándékkal meg is érkezett. Hozott a zsákjában minden jót, amit krampuszai segítségével ki is osztott.

Csábi István intézményvezető portálunknak elmondta, hogy a művészeti iskolában tanuló összes gyermeknek jutott a Mikulás csomagjából, amely a Lamenda- és a Kárpátok alapítványnak, valamint a LEGO Csoportnak köszönhető. A rendezvény végén közös énekléssel búcsúztak el a Mikulástól, annak reményében, hogy jövőre újra ellátogat majd hozzájuk.

A növendékek felkészítő tanárai: Feterik Beatrix, Kanyó András, Kocsis Anna, Lévárdi Beáta, Perneczky Zsolt, Perneczkyné Baranyi Klára, Szenográdi Noémi, Vajda Margaréta, valamint Villant Dávid voltak. Zongorán közreműködött Kanyó András, Kósa József, illetve Perneczky Zsolt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában