Támogatás

2023.11.25. 12:00

Vásárlási utalvánnyal támogatja a 70 éven felüli lakosokat Szécsény önkormányzata

A város önkormányzata a közösségi oldalán ismertette, hogy ebben az évben is vásárlási utalványt nyújt a Szécsényben bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen a településen élő azon időskorúak részére, akik ebben az esztendőben a hetvenedik életévüket betöltik és a jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 600 százalékát, azaz a 171 ezer forintot.

Lászlók Judit

Forrás: Pixabay

A közleményben hangsúlyozták, hogy a fent említett két feltételnek együttesen kell fennállnia. A vásárlási utalvány értéke pedig évente 10 ezer forint. Emellett kitértek arra is, hogy a támogatás igénylésére vonatkozó kérelmeket december 8-ig, péntekig lehet benyújtani, azonban a határidő elmulasztása jogvesztő. A nyomtatvány letölthető a város honlapjáról, valamint átvehető a polgármesteri hivatal portáján is.

„A nyugdíj összegét a nyugellátásról szóló összesítő fénymásolatával, valamint az előző havi nyugdíjasszelvény vagy bankszámlakivonattal lehet igazolni, mivel a kérelem csak jövedelemigazolással és vagyonnyilatkozattal együtt érvényes” – közölték a bejegyzésben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában