Notebook

2023.11.30. 20:39

Több mint száz laptopot adtak át a gyarmati gimnázium diákjainak

Több mint száz notebookot oszthatnak ki a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférést biztosító projektnek köszönhetően. Az eszközök hivatalos átadó rendezvényét csütörtökön tartották az oktatási intézményben.

Lukács Zsófia

Megkönnyíti a tanulást a digitális fejlesztés

Forrás: Nool.hu

Fotó: Lukács Zsófia

Csütörtöktől a Balassi Bálint Gimnáziumban 91 laptoptopot osztanak ki a 7. és 10. évfolyamon tanuló diákoknak, valamint 16 eszközt intézményi használatra adnak át a gimnáziumnak. A szülőket elsőként Nagyné Barna Orsolya, a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte az új digitális eszközök hivatalos átadó eseményén.  – Nem először kerül sor ilyen átadóra, hiszen egy korábbi projektnek köszönhetően a pedagógusok vehettek át személyes használatra informatikai eszközöket. 2022-ben az akkori 9. évfolyamosok, idén pedig a 7. és 10. évfolyamosok számára tudunk notebookokat biztosítani – hangsúlyozta Nagyné Barna Orsolya.

Az igazgató számokban is ismertette a projektet. – A Klebersberg Központ, mint konzorcium vezető által vezetett projekt összköltségvetése meghaladja a 201 milliárd forintot. 140 ezer laptopot osztanak ki a napokban, ebből a Balassagyarmati Tankerületben 463 notebookot vehetnek át az intézmények. 352 szülő regisztrált, ennyi diák fogja megkapni az eszközt táskával együtt, 111 darabot pedig az intézmények kapnak – mondta el tankerület vezetője.

Arról a jó hírről is beszámolt, hogy 2024. tavaszán a jelenlegi 5.,6. és 9. évfolyamosok vehetnek majd át hasonló eszközöket a tervek szerint.

Balla Mihály országgyűlés képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy ez egy ritka pillanat az iskolák életében, amikor ennyi digitális eszközt adhatnak át a diákok számára.  – Bízzunk benne, hogy a diákok jól ki tudják majd használni ezeket a kiváló teljesítményű laptopokat. Az internetes világban fel kell hívnunk a figyelmet a veszélyekre is, amely közösségi és szülői felelősség is, hogy a gyermek valóban a megfelelő célra használja a laptopot – fogalmazott Balla Mihály.

Hozzátette, hogy napjainkban e-nélkül már létezni nehezen lehet, hiszen számtalan terület, már az orvosi beavatkozások, vagy akár a katasztrófavédelmi akciók is a számítástechnika világára épülnek.

Mogyorósi Attila, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója az eddigi tapasztalatokról beszélt. – Azok a diákok, akik már kaptak laptopot, a napi tanuláshoz használják, akár otthon, akár a jegyzetkészítéshez, amelyet mi támogatunk. A fejlődéshez a mai világban való eligazodáshoz ezekre az eszközökre mindenképp szükség van, de fontos a felelősségteljes használat – emelte ki az igazgató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában