Tanácskozás

2023.11.28. 07:38

Tematikus térképek segítik az erdészetek és a nógrádi rendőrök munkáját

A Somoskői Kirándulóközpont adott otthont a napokban a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Ipoly Erdő Zrt. soron következő tanácskozásának.

Nool.hu

Rögzítették, hogyan segítik a jövőben egymás tevékenységét

Forrás: police.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány és Kiss László, az Ipoly Erdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója szeptemberben együttműködési megállapodást írt alá, amelyben rögzítették, hogyan segítik a jövőben egymás tevékenységét.

Tamás-Kovács Andrea nógrádi sajtóreferens portálunkat tájékoztatta: a napokban megtartott értekezleten a rendőr-főkapitányság és a rendőrkapitányságok vezetői személyesen egyeztettek az Ipoly Erdő Zrt. erdészeteinek képviselőivel az együttműködés keretében idáig végrehajtott feladatokról, valamint az elkövetkező időszak terveiről.

Az egybegyűlteket dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány köszöntötte. Elmondta, továbbra is kiemelt feladat a természeti értékek védelme, valamint a környezet-, illetve természetkárosítással összefüggő szabálysértések és bűncselekmények visszaszorítása, különös tekintettel az illegális fakitermelésre és szemétlerakásra, valamint az erdőkben folytatott illegális motorozásra, quadozásra

Ezt követően Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy Nógrád vármegye az ország legerdősültebb megyéje, 40 százalék feletti arányú erdőterülettel rendelkezik, amelynek mintegy fele állami tulajdonban van, ennek csaknem az egészét az Ipoly Erdő Zrt. kezeli. Hangsúlyozta, ezért is nagyon fontos, hogy a rendőrkapitányságok az illetékességi területükön felmerülő kérdéseket és problémákat az erdészetek munkatársaival közösen és hatékonyan tudják megoldani. Ennek elősegítése érdekében az Ipoly Erdő Zrt. a rendőrkapitányságok illetékességi területeire tematikus térképeket készített el, amelyeken megjelölték a főbb erdészeti objektumokat, utakat, az erdőgazdaság által kezelt és egyéb erdőket, az erdészetek határait, védett és NATURA 2000 területeket, valamint feltüntették az erdészetek elérhetőségeit is, megkönnyítve ezzel az egymás közötti kapcsolattartást. Ezek a térképek nagymértékben segítik és támogatják a rendőrök és az erdészetek közös munkáját.

Évente összeülnek

A tanácskozás további részében a rendőr-főkapitányság és a rendőrkapitányságok vezetői, valamint az erdőgazdaság és az egyes erdészetek képviselői az elmúlt időszakban elért eredményeket és a jövőben elvégzendő feladatokat egyeztették. Megállapodtak abban, hogy évente tanácskozást tartanak, amelyen értékelik az éves együttműködésüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában