Beruházás

2023.11.10. 17:28

Különleges barlangban tárulnak fel a kalandos életű lovag látomásai Taron (fotók)

Látványos turisztikai attrakciót építettek Taron a közelmúltban, de egy látogatóközpontot is kialakítottak. A beruházást pénteken kora délután adtak át.

Nagy Orsolya

A barlang Tar Lőrincnek, a falu egyik leghíresebb lakójának a történetét, látomásait mutatja be

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Mint arról beszámoltunk, elkészült a Mátra Nyugati Kapuja elnevezésű beruházás, amely során Szurdokpüspökin, Szuhán és Taron valósult meg turisztikai projekt. Pénteken először Szurdokpüspökin tartottak átadó ünnepséget, ahol látogatóközpont, segway- és kerékpártároló, valamint új út is létesült.

A településen tartott ünnepélyes átadón Turopoli Zsolt polgármester háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a beruházásnak a megvalósításában, amely egy közel tízéves ötlet volt. – Szerettük volna a település történelmi értékeit megmutatni. Létrehoztunk egy olyan barlangot, amely a falu egyik leghíresebb lakójának a történetét, látomásait mutatja be. Az érdeklődők így közelebbről is bepillantást nyerhetnek Tar Lőrinc pokoljárásába – közölte a polgármester.

Hozzátette: nem csak ez az egy látnivaló van a településen, hiszen számos természeti értéket tudnak felmutatni. Ilyen például a fehérkő-bánya, a csevice-források, de a Tuzson Arborétum is. Ezen túlmenően egy látogatóközpont is épült, ahol közelebbről is megismerhetik a falut az érdeklődők, de helyi termelők portékái is felsorakoznak a helyszínen. Mint mondta, azonban dolgoznak a jövőben, hogy az elkészült turisztikai beruházást működtessék és tovább fejlesszék majd.

Értéket teremtettek

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy ez a projekt értéket teremt. Olyan hiánypótlás, amely a nógrádi történelem egy részét mutatja be, de emellett a látogatók megismerhetik az épített örökséget és a természeti értékeket is, amelyek által előre lehet lépni. Az elnök elmondta, hogy ezek a beruházások az identitásunkat erősítik és büszkének kell lenni arra, hogy nógrádiak vagyunk. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy Taron van mire büszkének lenni és azt be kell mutatni másoknak is.

Felkerült a turisztikai térképre

Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője kiemelte szűkebb hazánk néhány települését és azok nevezetességeit, így például Ipolytarnócot, Szentkutat, Balassagyarmatot, Bánkot és Pásztót. Mint mondta, a turisztikai beruházással Tart felhelyezték hazánk turisztikai térképére. A rendezvényen az érdeklődők egy filmet is megtekinthettek, amely bemutatja a települést.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában