Korszerűsítés

2023.11.30. 16:20

Hosszú ideig használt és rendkívül rossz állapotú utat újítottak fel Tereskén (videó)

Hosszú-hosszú ideje a nyugat-nógrádi térség egyik legrosszabb állapotú közútjának számított a Tereskén áthaladó szakasz. Immár ez a kijelentés véglegesen múlt időben használható, hiszen a szakemberek felújították a burkolatot.

Hegedűs Henrik

Az átadás. A tereskeiek régi vágya valósult meg a beruházással

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között adták át hivatalosan a mintegy 2,5 kilométeres, korszerűsített felületet. Az eseményen Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád vármegyei igazgatója a munkálatok paramétereire tért ki elsősorban. Elmondta, az útfelújítás során az érintett terület kiegyenlítő réteget, majd azt követően öt centiméter vastag záró aszfaltréteget kapott, padkát is kiépítettek, illetve kijavítottak három autóbuszváró-öblöt. Hozzátette, a 200 millió forintos beruházást sikerült olyan színvonalon kivitelezniük, hogy akár újabb ötven évig ne keletkezhessen rajta komolyabb hiba, amihez a fenntartó kiváltképp megadja a megfelelő felügyeletet és ellenőrzést.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, az elmúlt időszakban a Magyar Falu Program jóvoltából szűkebb pátriánkban több helyen tudtak jelentősebb korszerűsítést végezni a közutakon. Ebbe foglaltatik bele a tereskei szakasz, amely most már jóval zökkenőmentesebbé teheti a közlekedést a 2-es főútról csatlakozva Szátok és Romhány irányába, illetve vissza.

Végezetül Vincze-Meló Martina, a község polgármestere kifejtette, rengeteg fáradtság, utánajárás, kérelem után végre megvalósult a falubeliek egyik rég óhajtott kívánsága. Errefelé nem csupán a szokásos átmenőforgalom nagy, hanem óránként járnak itt az autóbuszjáratok, sok-sok helybéli és környékbeli jár rendszeresen a szomszédos településekre dolgozni, illetve a településen áthaladók számára sem mindegy, milyen körülményekkel szembesülnek. Ez a felújítás most lényegesebben nagyobb komfortérzetet biztosít a jövőben minden tereskei lakosnak – jelentette ki a polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában