Gyász

2023.11.10. 11:36

Elhunyt a Nógrád Megyei Levéltár egykori igazgatója

Elhunyt Á. Varga László, a Nógrád Megyei Levéltár egykori igazgatója – tájékoztatott a Budapest Főváros Levéltár a közösségi oldalán.

Lászlók Judit

Az intézmény közleményéből kiderült, hogy Á. Varga László 1948. szeptember 7-én született Biharkeresztesen. Történelem-földrajz szakos egyetemi diplomáját Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte 1973-ban, bölcsészdoktori címét ugyanott védte meg 1985-ben. 1973 és 1982 között a Heves Megyei Levéltárban segédlevéltárosként majd levéltárosként, 1982-1999-ben a Nógrád Megyei Levéltár igazgatójaként dolgozott.

Hozzátették: – „Az akkori időkben szokatlanul fiatalon nyert levéltárigazgatói kinevezést. Már ekkor kitűnt azzal, hogy tevékenysége túllépett a megye határain: országos léptékben igyekezett gondolkodni és tenni. Nem csak a levéltáros társadalom szakmai szerveződésének volt egyik motorja, de alapítói közé tartozott a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesületnek is, amelynek 1992-ig titkári tisztét is ellátta. A rendszerváltás éveiben ő irányította azt a számos kollégát megmozgató munkát, amely a vidéki Magyarország ’56-os dokumentumainak összegyűjtését tűzte ki célul. Nemcsak a hazai levéltárak közötti együttműködésnek volt fáradhatatlan koordinálója és szervezője, hanem a határon túlra szakadt magyar levéltári anyag feltárásának, az ezen iratok elérhetőségét, kutatását segítő fondjegyzékek elkészítésének, kiadásának is.”

Díjakkal ismerték el munkáját

A bejegyzésben kiemelték, Á. Varga László 2000 és 2010 között az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának volt az elnöke, illetve 1999–2013 között főigazgatóként vezette Budapest Főváros Levéltárát. Mint írták, ezekben az években zajlott a levéltár Teve utcai épületének felépítése és átadása, az iratanyag betelepítésének komplex művelete. Ez időben egybeesett a levéltári munka technológiai és tartalmi megújításával az adatbázis-építés és a digitalizáció előtérbe kerülésével. Továbbá megerősödött a levéltár várostörténeti műhely szerepe is, irányításával indult el az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv kiadása és a kétévenkénti országos várostörténeti konferenciák sora. Munkásságáért 2004-ben Pauler Gyula díjat, 2008-ban Széchényi Ferenc-díjat, 2016-ban Bősze Sándor-díjat kapott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában