Családfa

2023.10.30. 20:04

Ősei emlékét immár a Vitézi Rend tagjaként őrzi és kutatja a mátranováki férfi

Lázi Gilányi Lázár Mátranovákon vadfarmot üzemeltet, ennek kapcsán sokan ismerhetik. Azt már kevesebben tudják róla, hogy nemesi családból származik, nagyapját IV. Károly király ütötte vitézzé. Ősei emlékét ma is lelkesen őrzi és kutatja, ennek elismeréseként a közelmúltban őt is a Vitézi Rend tagjai közé választották.

Gulyás Edina

Lázi Gilányi Lázár (balra) az avatási szertartáson leánya társaságában vett részt

Forrás: Beküldött fotó

A mátranováki családi ház mögötti elzárt területen dámszarvasok várják a reggeli etetést. Az állatok félelem nélkül veszik körül a búzával közéjük lépő gazdát. Lázi Gilányi Lázár, miután az általa működtett vadfarmot megmutatta, egy különleges helyre vezet. A falu fölé magasodó ház kertjében, ahonnan talán a legszebb kilátás nyílik a környékre, sírkövek állnak. A házigazda felmenői nyugszanak itt, Lázi Gilányi Lázár dédnagyapja Ghillány Imre földművelésügyi miniszter és felesége, Probstner Zsófia, aki Szinyei Merse első feleségeként vált ismertté és ő látható a Lila ruhás nő című festményén. 

– Ghillány Imrét Sashalmon, a kastély kertjében temették el, de már nem volt meg a sírja, ezért földradarral kerestük meg a maradványokat, nagyon szerettem volna ugyanis Ghillány Imrét és Probstner Zsófiát közös sírba helyezni. Ez itt a mátranováki családi házunk kertjében sikerült is, később, ha lehetőség lesz rá, a család egykori kastélyának kertjében, Szlovákiában helyeznénk el a maradványokat – sorolja a terveket Gilányi Lázár. 

Már ebből is jól látszik, hogy milyen fontos számára ősei emlékének ápolása. Ezért kezdte felkutatni családfáját és a Vitézi Rendbe is a jogfolytonosság miatt választották be, hiszen már a nagyapja is ezzel a címmel büszkélkedhetett, IV. Károly király ütötte vitézzé. 

– Kutatásaim során az is kiderült, hogy családunknak huszárezredje is volt, amit a történelemből jól ismert Hadik András vett át. Az akkor használt lőfegyver és a Hadik-kard hiteles mását is őrzöm. Ahogy családunk címerét is újra elkészíttettem – hangsúlyozza Lázi Gilányi Lázár, aki az által elmondottakat korabeli írások másolatával, könyvbejegyzésekkel igazolja. 

Mint mondta, a családjával rendszeresen visszajárnak arra a felvidéki településre, ahol a család egykori kastélya ma is áll, leróják tiszteletüket felmenőik emléke előtt. Jó kapcsolatot alakítottak ki az ott élőkkel és a településvezetéssel is, ma is vannak a területen földbirtokaik. 

– Számomra fontos, hogy a családom, őseim emlékét ápoljam. A lányomnak is szeretném ezt átadni, ő is szívesen hallgatja a régi történeteket, keresi fel velem együtt a felmenők sírhelyét és azokat a helyeket, ahol éltek. Az a célom, hogy családunkról méltón emlékezzenek meg Szlovákiában is, tiszteljék a történelmünket – hangsúlyozza Lázi Gilányi Lázár, aki arra is kitért: – Ezért volt fontos számomra az is, hogy nagyapám példáját követve engem is vitézzé avassanak. 

Hozzátette: ő maga kereste meg a Nógrád Megyei Vitézi Rendet és iratokkal hitelesítette, hogy egy egykori vitéz leszármazottja. A rendbe való felvétel előtt megvizsgálták, hogy méltón ápolja-e a család emlékét, valamint azt, hogy tesz-e a közért. Úgy ítélték meg, hogy méltó a tagságra, így a közelmúltban Budapesten a Ferencesek templomában vitézzé avatták. 

– Ez nagy megtiszteltetés számomra, hiszen az őseim által kaptam meg a címet. A jövőben is mindent megteszek annak érdekében, hogy családunkra méltón emlékezzen az utókor – fogalmazott Gilányi Lázár. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában