Találkozó

2023.09.04. 10:25

Tar adott otthont elsőként a pajtaszínházi találkozónak

A közelmúltban rendezték meg az első Nógrád Vármegyei Pajtaszínházi Találkozót, amelynek a település adott otthont.

Nagy Orsolya

Forrás: Nemzeti Művelődési Intézet

A Nemzeti Művelődési Intézet az oldalán arról számolt be, hogy a rendezvény Turopoli Zsolt polgármester és Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád vármegyei igazgatója közös ötletéből született, hiszen mindketten szívügyüknek tekintik a pajtaszínházi mozgalmat. Hozzátették: a programon tiszteletét tette Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a Gózon Gyula Színház igazgatója, valamint Máté Krisztián színész, rendező, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház művésze, aki mentori tevékenységével rengeteg jó tanáccsal, instrukciókkal segítette a pajtaszínházi csoportokat előadásuk megvalósításában.

A szervezet arra is kitért, hogy az eseményen négy település társulata is részt vett. A balassagyarmati Gyarmati Színkör Vadnai László „Huj-huj hajrá!” című kabaréelőadásával nyitotta meg az előadások sorát, majd a bujáki Rigófészek Társulat Molière Kényeskedők című szatíráját mutatta be. Mint írták, a délután folyamán egy kerekasztal beszélgetést hallgathattak meg a pajtaszínházi mozgalom megalakulásáról, működéséről, valamint a közösségekben betöltött szerepéről, majd újabb két társulat előadása következett. A mihálygergei Jázmin Family Kolin Péter Gongatás a gangon című vígjátékát adta elő, míg a ságújfalui Szent László Közösség pedig Humoros percek címmel vidám jeleneteket mutatott be.

Forrás: Nemzeti Művelődési Intézet 

A Nemzeti Művelődési Intézet kiemelte: nagy sikerrel zárult az I. Nógrád Vármegyei Pajtaszínházi Találkozó. Mind a közönség, mind a fellépő csoportok nagyszerűen érezték magukat a rendezvényen, így méltán számíthatnak arra, hogy az első alkalom után még számos hasonló élményben lehet részük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában