Bűnmegelőzés

2023.09.13. 14:18

Színdarabbal is próbálják megelőzni a nógrádi diákok áldozattá válását a rendőrök

Mintegy hatszáz középiskolásnak, két helyszínen mutatták be a szécsényi Fébé Társulat tagjai azt a figyelemfelhívó színdarabot, amely fókuszában az áldozattá válás elkerülését helyezték.

Gubányi Patrik

Két helyszínen mutatták be a szécsényi Fébé Társulat tagjai a figyelemfelhívó színdarabot

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának szervezésében két helyszínen, mintegy hatszáz diáknak mutatták be szerdán a Páncél és Púder című színdarabot, amelynek a középpontjában az elkövetővé- és áldozattá válás elkerülését helyezték a szécsényi  Fébé Társulat tagjai.

Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az előadással kapcsolatban elmondta: a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységének kiemelt területe az áldozattá válás elkerülése, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem. Ehhez kapcsolódóan mutatták be szerdán a Páncél és Púder című színházi darabot a szécsényi Fébé Társulat tagjai a salgótarjáni és a bátonyterenyei művelődési házban.

A sajtóreferens ismertette továbbá: a színdarab egy ifjúsági dráma, amely egy egyedülálló anya tizennyolc éves fiáról szól, aki a filmiparban szeretne elhelyezkedni. A csonka család mindennapjait azonban anyagi és mentális problémák egyaránt nehezítik, ebből a helyzetből szeretne kitörni a fiatal és tehetséges felnőtté válni.

– A darab bemutatásának célja, hogy a középiskolások bővebb ismereteket szerezzenek a kábítószerről, annak negatív hatásairól, továbbá, hogy erősítsék szociális kompetenciájukat – húzta alá Tamás-Kovács Andrea, aki hozzátette: a színdarab amellett, hogy kiemelkedő művészi produkció, a fiataloknak a megszokottól eltérően közelíti meg a szerhasználat veszélyeit, ezáltal hasznos üzenetet közvetítve nekik – hangsúlyozta Tamás-Kovács Andrea.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában