Betegség

2023.09.15. 11:32

Szeptemberben a vírusoknak is becsengetnek a nógrádi oktatási-nevelési intézményekben

Szeptember a tanévkezdés ideje. Az óvodába, iskolába induló gyerekek nem sokáig örülhetnek azonban egymás társaságának, mintegy varázsütésre ugyanis a betegségek is megjelennek.

Gulyás Edina

Az óvoda és az iskola kezdetével a betegségek is megjelentek

Forrás: Shutterstock | Illusztráció

Éppen két hete szólalt meg az iskolacsengő, jelezve az új tanév kezdetét. Azonban néhány nap elteltével már foghíjasak voltak a csoportok és az osztályok, a közösségekben ugyanis vígan terjednek a betegségek.

– Jellemző, hogy ősszel, amikor az óvodások és az iskolások visszatérnek az intézményekbe csak néhány nap telik el és a gyermekorvosi rendelők várótermei is megtelnek – fogalmazott dr. Sótér Margit, bátonyterenyei gyermekorvos. – Ilyenkor általában a felső légúti megbetegedések a gyakoriak, azonban azt is tapasztaljuk, hogy a koronavírus-járvány óta az úgynevezett enterális betegségekre, a hányásra és a hasmenésre is sokan panaszkodnak.

Hozzátette: míg korábban az iskolakezdéstől számítva két-három hét után, az utóbbi években már néhány nap elteltével megnő a betegforgalom a rendelőkben. Esetükben ez mintegy száz gyermek ellátását jelentette az első iskolahéten. A vírusok közösségben gyorsan terjednek, ezen túl pedig a hűvös reggeleket követő meleg nappalok is hozzájárulnak a meghűlésekhez. Ajánlott a D-vitamint már nyár végén elkezdeni, ezt szeptemberben a C-vitaminnal egészíthetjük ki. A zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával is sokat tehetünk a gyerekek egészségéért, télen különféle multivitamin készítményeket is ajánlott szedniük. Azzal is jó, ha tisztában vagyunk, hogy az édesség, a cukorka és a csokoládé táplálja a bacilusokat. 

– Érdemes odafigyelni a gyakori és az alapos kézmosásra is a megelőzés érdekében – hangsúlyozta a gyermekorvos. – Sokszor felmerül a kérdés: mikor maradjon otthon a csemete? Amennyiben láza van, folyamatosan folyik az orra, hasmenése van, vagy hányással küzd, ne vigyük közösségbe!

Foghíjasak az osztályok

– Már foghíjasak az osztályok, de még nincs nagyon sok hiányzónk – tájékoztatott Balázs Beáta, a dorogházai Móra Ferenc általános iskola tagintézmény-vezetője. –  A korai ébredés, a tanulás miatti stressz és a kötött napirend megterheli a gyermekek szervezetét, ez is hozzájárul a tanév eleji megbetegedésekhez. A szülők némileg enyhíthetnek a problémán, amennyiben a nyári szünet utolsó heteiben fokozatosan szoktatják csemetéiket a tanulással töltött napok rendjéhez. 

Hozzátette: a gyakori és az alapos kézmosásra is folyamatosan emlékeztetik a diákokat, ahogy arra is, hogy figyeljenek a folyadékbevitelre. Az intézményben iskolakertet is gondoznak, az ott megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket a gyerekek fogyasztják el, ez nagyszerű vitaminforrás számukra. 

– A tanév eleji hiányzások miatti lemaradást még könnyebb bepótolni, hiszen ezekben a napokban elsősorban a korábban tanultakat elevenítjük fel. Októberre általában túl szoktunk lenni a betegségeken, a gyerekek szervezete megszokja a tanulással járó napirendet. Aztán januárban és februárban érkezik a következő hullám, ilyenkor ismét sokan hiányoznak az osztályokból – tudtuk meg Balázs Beátától.

Elhúzódó tünetekkel küzdenek az óvodások

A Szuhai Kikerics Óvoda már augusztus utolsó két hetében is fogadta az apróságokat, de a legkisebbek beszoktatása csak szeptemberben kezdődött. 

– A nyári szünetet követően az első héten általában még teljes a létszám, aztán egyre több a beteg. Jellemzően felső légúti problémák jelentkeznek, fáj a torkuk és köhögnek a gyerekek. Azt tapasztaljuk, hogy ezek a tünetek elhúzódnak, lassan gyógyulnak meg teljes mértékben a kicsik – ismertette Jakabné Jakab Alexandra intézményvezető. – Arra kérjük a szülőket, hogy ne hozzák az óvodásokat amikor lázasak, folyamatosan köhögnek, vagy hánynak, esetleg hasmenésük van!

Hozzátette: odafigyelnek arra, hogy reggel, érkezés után, orrfújást követően, étkezés előtt kezet mossanak a kicsik. Ezen kívül minden nap kerül zöldség és gyümölcs az asztalra. A koronavírus-járvány óta betegség esetén csak orvosi igazolással fogadják újra a gyerekeket.

Rámegy a szülők szabadsága 

– A kisfiam második osztályba jár, az idei tanév második napján már betegen jött haza az iskolából. Fájt a torka és rosszul érezte magát. Hamarosan a bölcsődés húga is megfertőződött – közölte Gordos Csilla, salgótarjáni anyuka. 

Mint mondta: ez jellemzően minden szeptemberben így alakul, amint közösségbe kerülnek a gyerekek, rögtön összeszednek valami betegséget. A leggyakrabban köhögnek, lázasak, folyik az orruk, pedig a megelőzést szem előtt tartják: folyamatosan szedik a multivitamint, rostos gyümölcsleveket, természetes immunerősítő szereket is kapnak. 

– A kisgyermekes szülők szabadságuk jelentős részét arra fordítják, hogy a kis betegek mellett legyenek, de ha ez sem elég, akkor bizony a táppénzt is igénybe kell venniük. Jó, ha van nagyszülő, aki be tud segíteni ezekben a helyzetekben – hangsúlyozta az anyuka. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában