Köszöntés

2023.09.13. 19:28

Kilencvenedik születésnapján köszöntötték a gyarmati kórház egykori munkatársát

Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere a közösségi oldalán számolt be róla, hogy Csesztven Jánosné Veronikát köszöntötték kilencvenedik születésnapja alkalmából.

Lászlók Judit

– Veronika 1933-ban született, negyedikként egy tízgyermekes családban. Először Terényben, majd Kiscsalomján élt gyermekkorában, azonban a benesi dekrétumok miatt kellett visszaköltözniük, mert édesapja nem volt hajlandó tótnak vallani magát a háború után. Először Csesztvén dolgozott a községházán, majd az 1954-es házasságkötése után Balassagyarmaton. A kórházban közel harminc esztendőn át, egészen a nyugdíjba vonulásáig raktárvezető volt, a kórház delegáltjaként tanácstag is. Két leányt nevelt fel, három unokája van – olvasható a bejegyzésben. 

A polgármester hozzátette: Csesztven Jánosné férje halála óta, két évtizede egyedül él, de még ma is rendszeresen főz a családnak. A hatalmas telket egyedül műveli, ahol rengeteg paradicsom, zöldség, gyümölcs és virág hálálja meg keze munkáját. Kiemelte továbbá: Vera néni szellemi és fizikai frissessége irigylésre méltó, a kilencven esztendőből több évtizedet is letagadhat. Elmondása szerint a mindennapi munka tartja életben.

– Megegyeztünk, hogy öt év múlva is találkozunk. Boldog születésnapot kívánok ezúton is! – írta Csach Gábor

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában