Kálvária

2023.09.27. 16:33

Barangoljunk a salgótarjáni Kálvárián! – így festenek a stációképek (fotók)

Több mint hetven éve Salgótarján önazonosságának tartozéka a Szent Imre-hegyi Kálvária. Itt található a trianoni emlékmű, egy kisebb kereszt és a 14 stáció. Utóbbiakat most közelről is megtekinthetitek.

Nool.hu

Szeptember közepén minden évben keresztutat tart a hegyen a salgótarjáni főplébánia

Forrás: Nool.hu

Fotó: F. Z.

A Balassi Bálint Könyvtár online értéktárában található a Kálvária bemutatása. Ebből egyebek mellett kiderült, hogy az eredeti – Jézus szenvedés-történetét ábrázoló – dombormű stációképeket Bóna Kovács Károly, a Párizsból emiatt hazatért szobrászművész készítette 1938 és 1943 között. Az alkotó Salgótarján város művészeti múltjának egyik legkiemelkedőbb alakja. A terület első restaurációja 1991-ben kezdődött meg, majd 2008-ban újabb restaurációt hajtottak végre és új kereszt került a régi fakereszt helyére. A város polgárainak kezdeményezésére Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. szeptember 27-i ülésén úgy döntött, hogy helyreállíttatja a Kálvária stációit.

A salgótarjáni képeket 2013-ban restaurálták, a munkát Tarnoveán Katona Tamás, a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének végzős hallgatója végezte el diplomamunkaként, és ő készítette el műkő másolataikat. Az eredeti stációképeket a Dornyay Béla Múzeumban helyezték el, a Szent-Imre hegyre a műkőmásolatok kerültek fel.

Emlékiratot helyeztek el az építők

Mint azt már portálunk egy korábbi cikkében is felidézte: a huszadik század elején nagyarányú építkezések kezdődtek meg Salgótarjánban, a sok ezer lakosú nagyközség készült a várossá válásra, a rangot 1922-ben kapta meg. Néhány évvel utána, 1927-ben felmerült a gondolat, hogy Kálváriát építsenek a város felé magasodó Pipis-hegyre. Az 1930-as Szent Imre-emlékév során a hegyet, a leendő Kálvária területét Szent Imre-hegynek nevezték el. A kőműves munkák befejezése után a 14. stációba emlékiratot helyeztek el az építők, melyben megemlékeznek a készítőkről. Ezt követően 1931-ben a Tóth Béla tervei alapján, Bulyovszky Lajos kőművesmester munkáját dicsérő Magyar feltámadás barlang is megépült, amely az országfelajánlás pillanatát örökítette meg. 

Az 1938-as szentév kapcsán újra előtérbe került a Kálvária befejezése, Förster Kálmán polgármester felhívást intézett a város lakossága felé, így jött össze mintegy 1000 pengő, a Kálvária azonban még ekkor sem készült el teljesen. Az 1945 utáni hatalom a Kálváriát nem tűrte meg. Szerencsénkre azonban „csak” lemondtak róla: így fél évszázad alatt az erdő benőtte a területet. A Nagy-Magyarország barlangját viszont szétverték, majd befalazták. A rendszerváltás utánig kevesen tudtak róla, hogy milyen szép emlékhellyel büszkélkedhet a városunk.

Te láttad már mindegyik stációt? Itt megnézheted az alkotásokat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában