Szűrőbusz

2023.08.26. 09:46

Szűrőbusz érkezik Mátraverebélybe

Gulyás Edina

Szűrőbusz érkezik Mátraverebélybe augusztus 29-én, kedden – adták hírül a község közösségi oldalán. Mint arról beszámoltak, a helyiek Vasút és a Szabadság út kereszteződésében lévő közösségi téren 10 és 16 óra között vehetik majd igénybe a különböző ingyenes vizsgálatokat. 

– A szűrőbuszon vércukor-, koleszterin- és trigliceridszint ellenőrzést, testsúly- és a testmagasságmérést, illetve testtömegindex meghatározást is végeznek – olvasható a bejegyzésben, amelyből az is kiderült, hogy az érdeklődők mindezek mellett szájüregi és bőrgyógyászati szűrésen is részt vehetnek, de lehetőség lesz pulzus- és vérnyomásmérésre is. 

A posztban arra is felhívták a vizsgálatokra jelentkezők figyelmét, hogy a szűréseken való részvételhez a jelentkezőknek magukkal kell vinniük személyazonosításra alkalmas igazolványukat, illetve TAJ-kártyájukat. A tájékoztatás alapján a fent felsorolt vizsgálatok mindegyike ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami a program meghatározott zárása előtt egy órával lezárul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában