Program

2023.08.18. 09:07

Színes programok várják a kicsiket és szüleiket a ceredi családi napon

Családi napot tartanak Cereden augusztus 19-én, szombaton a helyi faluházban, illetve annak udvarán.

Veres Edina

Ügyességi játékok is várják a gyerekeket

Forrás: Nool.hu illuszráció

Fotó: Unger Tamás

A Cered Község Önkormányzata, a cigány nemzetiségi önkormányzat és a Tarnamenti Hagyományőrző Egyesület által szervezett esemény 11 órakor nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A település közösségi oldalának tájékoztatása szerint 15 óráig retró gyereknapi játékok, ügyességi versenyek és vetélkedők, valamint egy autósiskola bemutatója és próbavezetés várja a kicsiket és szüleiket. 

Ezt követően 15 órától Radics Noémi és Bóna Zoltánné közös kiállításának a megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők a faluházban, majd egy órával később annak nagytermében egy Petőfi 200 emlékműsort tekinthetnek meg az egybegyűltek. Ez utóbbi program során a látogatók megtekinthetik a Fülekkovácsi Mezei Csokor színielőadását és az Ózdi Néptánc Egyesület tagjainak táncait, valamint meghallgathatják a Ceredi Népdalkör dalcsokrait is. 

A családi napot végül hajnalig tartó szabadtéri bállal zárják, amely során Athos gondoskodik majd a jó hangulatról és a muzsikáról.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában