2023.08.13. 11:11
Könyvekkel kedveskednek az olvasás szerelmeseinek Mátraszőlősön
Ingyen elvihető köteteket helyeztek ki a helyi könyvtár előtti padra, amelyekből bárki kedvére válogathat.
Tóth Lionella, a művelődési ház vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, hogy a nyáron, illetve a már korábban kiselejtezett régi könyveket nem tudják hol tárolni. Emellett folyamatosan tudnak a megyei könyvtártól cserekönyveket kérni, valamint lehetőség adódik minden évben újakat is vásárolni, de a tartós állományuk is folyamatosan bővül. Utóbbit pedig szintén a megyei könyvtárnak köszönhetik.
Hozzátette: éppen ezért arra gondoltak, hogy kirakják a könyveket az intézmény bejáratánál található padra, amellyel az olvasás szerelmeseinek egy kis örömet szeretnének okozni ebben a rohanó világban.
– Akár helyben is olvashatnak, vagy ingyen el is vihetik a kedvenc irodalmi alkotásaikat az érdeklődők. Reméljük, örömet tudunk okozni olvasóinknak egy ajándék könyvvel. Sok érdekes kötet lapul a padon, amelyekből többen is válogattak már – közölte a vezető.
Mint mondta: továbbra is várják az olvasás szerelmeseit. A jövőben pedig szeretnék folytatni ezt a kezdeményezést.