Tárlat

2023.08.15. 11:38

Ismét megcsodálhatják a látogatók a Buddha ereklyéket Taron

A hagyományoknak megfelelően idén megnyitja kapuit az a kiállítás a településen, amely során ereklyegyöngyöket, a hosszú élet piruláit, ereklyesót és számos egyéb értéket tekinthetnek meg az érdeklődők.

Nagy Orsolya

Tar mellett található az ország legnagyobb buddhista temploma

Forrás: Nool.hu archív

Fotó: NMH

A tárlat augusztus 19-én, 10 órától várja a látogatókat és egészen augusztus 20-ig, vasárnapig járhatnak csodájára az ereklyéknek a településen található Buddha Parkban.

Korábban portálunknak Balogh Zsolt, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség ügyvezetője elmondta, hogy a Buddhista ereklyék nagyon hasonlóak a keresztény relikviákhoz. Megtalálhatók közöttük egyebek mellett csont- és ruhadarabok, de ereklyesó, pirulák és gyöngyök is, amelyeket olyan szent emberek hagytak maguk után, akik életükben valamilyen különleges dolgot valósítottak meg. Az ő tárgyaik pedig átveszik az energiájukat és sugározzák azt.

Hozzátette: a céljuk, hogy minél több ember megkapja azt a gyógyító szeretetteljes áldást, amelyre mindenkinek szüksége van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában