2023.08.26. 10:23
Hevesi Tamás és Sipos F. Tamás is fellép a bárnai falunapon
Falunapon mulathat Bárna apraja-nagyja augusztus 26-án, szombaton, azaz ma délután, amikor is színes programok, finom ételek és jó zene kínál majd kikapcsolódási lehetőséget a település szabadidő parkjába látogatóknak. A község közösségi oldalának tájékoztatása szerint a Bárna séfje című főzőverseny résztvevői 14 órától serénykedhetnek a kondérok, lábasok és serpenyők körül, hogy bizonyítsák gasztronómiai jártasságukat.
Ezután 16 óra 45 perctől Répás Lajos magyar nótákkal kedveskedik a közönségnek, majd egy órával később Golyán Gréta előadásában hallhatnak palóc népdalokat a résztvevők. A főzőverseny eredményeire 18 óra 15 perckor derül fény, nem sokkal később Hevesi Tamás lép a világot jelentő deszkákra. A látogatók 19 óra 30 perctől szerencsekerék vetélkedőn tehetik próbára tudásukat, míg egy óra elteltével már Márió játszik harmonikáján látogatóknak. Ezután Szabó Réka légtornász kápráztatja el a közönséget akrobatikus mozdulataival, majd Sipos F. Tamás foglalja el a színpadot 22 órakor. A napot 22 óra 45 perctől hajnalig tartó utcabállal zárják.