Hála

2023.07.29. 15:39

Táborzáró szentmisén köszöntötték a 80. születésnapját ünneplő Beer Miklóst Ságújfaluban (fotók, videó)

Élményekkel a szívükben, szentmisével zárták a gyerekek péntek délután az egyhetes tábort Ságújfaluban. A liturgiát dr. Beer Miklós celebrálta. Az alkalmat megragadva nyolcvanadik születésnapján köszöntötték a helyiek a nyugalmazott váci megyéspüspököt.

Gulyás Edina

Szentes Attila Ságújfalu polgármestere is köszöntötte az ünnepeltet

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Ez a hét a kikapcsolódásról, a kirándulásokról és a tartalmas programokról szólt a ságújfalui és a szalmatercsi gyerekeknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programját a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány koordinálja a két településen. A szervezet immár második éve táboroztatja az általános iskolás diákokat, akik élményekkel gazdagodva, szentmisével zárták a gondtalan napokat. 

– Tavaly Szalmatercsen, idén pedig a ságújfalusi Jelenlétponton szervezte meg az alapítvány a tábort. Több mint harminc gyermek töltötte itt a napjait a két községből. Azok a diákok vettek azon részt, akik az év közben tartott foglalkozásainkon is rendszeresen jelen vannak – fogalmazott Constantino Mária Manuela, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány munkatársa, a tábor vezetője. 

Mint mondta: a hét során számos tartalmas programot kínáltak a fiataloknak. Táncházban sajátíthatták el a lépéseket, a talpalávalót pedig egy budapesti zenekar húzta. A Hollókői Várhoz kirándultak, de a Jelenlétponton is érdekes foglalkozásokkal, színes, játékos feladatokkal töltötték a napokat. A hetet pedig pénteken egy szentmise zárta, amelyet dr. Beer Miklós, nyugalmazott megyéspüspök, az alapítvány elnöke celebrált. 

– A környező településekről is érkeztek hívők erre az alkalomra, hiszen a püspök atya mindig azt hangoztatja: úgy érzi hazajön ezekbe a falvakba. Az itt élők pedig mindig hazavárják – hangsúlyozta Kapás Attila helyi plébános, aki az alkalmat megragadva nyolcvanadik születésnapján köszöntötte dr. Beer Miklóst.

A születésnapi torta sem maradhatott el
Fotó: Scholtz Katalin / Forrás: Beküldött

A kerek évfordulón Szentes Attila Ságújfalu polgármestere is elmondta jókívánságait, megköszönve az alapítvány működését a településen.  Úgy fogalmazott: a szervezet és munkatársai sokat segítenek a községben élő hátrányos helyzetű családoknak és rengeteget foglalkoznak a gyerekekkel is. 

– Úgy gondolom, hogy nem csak a csemetéknek van táboruk. Mi is mindannyian együtt vagyunk itt, Jézus közelében, egymás iránti szeretetben – fejtette ki dr. Beer Miklós. – Hasonlóan Jézushoz, aki tanítványaival fölment a Tábor-hegyre. Itt kell befogadnunk Isten igéjét és engedni, hogy az gyökeret verjen bennünk és gyümölcsöt hozzon. 

Hozzátette: minden tábor arra való, hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz szeretetben, békességben. A mostani szentmisében megköszönjük Istennek azt, hogy együtt lehetünk, hálát adunk az ételért, a friss levegőért, a napsugárért, a madarak daláért. 

– A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány tábora ugyan véget ért, azonban a sok élmény, amit az elmúlt napok során gyűjtöttetek örökre a szívetekben marad. Ezáltal gazdagabbak lettetek – fogalmazott dr. Beer Miklós. 

– Kívánom, hogy a nyár további része is sok játékkal teljen – tette hozzá, majd arra kérte a megjelenteket: imádkozzanak azért, hogy még hosszú évekig  egészségben és erőben legyen módjuk egymással találkozni. 

A szentmise végén a táborozók által készített képet is átadták az ünnepeltnek, ezzel köszöntve a püspök atyát a kerek évfordulón. Megköszönték továbbá az együtt töltött napokat, amely során a megtanult imádságokkal is közelebb kerültek egymáshoz és Istenhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában