Néptánc

2023.07.11. 08:35

Néptáncokkal ismerkedtek a gyermekek a gyarmati táborban

Különleges közösségépítő néptánctáborban vett részt közel 40 gyerek a közelmúltban Balassagyarmaton. A szervező Vadóka Egyesület célja nem csak az intenzív tánctanulás volt, hanem egymás és Nógrád értékeinek megismerése, valamint a hagyományok felfedezése.

Lukács Zsófia

Forrás: Nool

Fotó: Lukács Zsófia

A nyári szünetben egy csoport lelkes és tehetséges gyermek számára nyújtott mozgalmas kikapcsolódást a Vadóka Egyesület által szervezett néptánctábor. Ez a program nem csak a hagyományos néptáncmozdulatok elsajátítására ösztönzött, hanem emlékezetes élményekkel is gazdagította a szünidőt.

A záróeseményen Terman Nikol, a tábor egyik szervezője hangsúlyozta, fontosnak tartották a közösség építését, hogy egymást is megismerjék a gyerekek, akik a tanév kezdetétől várhatóan együtt fognak majd táncolni. 

– Számtalan játékkal készültünk a tábor idejére, amely a korosztályok átjárhatóságát és megismerését is segítette – mondta el a szervező. Hozzátette, hogy olyan gyerekek is  részt vehettek a táborban, akik eddig még egyáltalán nem ismerték a néptáncot, vagy az egyesületet. 

– Az intenzív egyhetes tánctanulás nagyon hatékonynak bizonyult, mindemellett szabad tánccal a gyerekek lehetőséget kaptak a kreatív kibontakozásra is, amely a színpadi fellépéshez és a nyilvános szereplésekhez is közelebb hozta őket – emelte ki Terman Nikol. Mint megtudtuk, 38 fő vett részt a táborban, akikkel szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok foglalkoztak. Többek között Molnár Krisztina óvodapedagógus, valamint Huszár Krisztina, a Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett néptáncpedagógus, a Palóc Néptáncegyüttes alapítója. Az ő munkájukat számtalan önkéntes segítette.

– A hét ismerkedéssel indult, ráhangolódtak a fiatalok a táncra, kézműves foglalkozásokon vettek részt és a szabad játékra is jutott idő.  Az intenzív tánctanulás és a sorversenyzés kiemelt szerepet kapott a táborban. Emellett Szécsénybe kirándultunk, ahol felfedeztük a város nevezetességeit. A zárónapot egy fellépéssel koronázták meg a fiatalok a szülők és az érdeklődők jelenlétében – ismertette a szervező.

Sok volt a pozitív visszajelzés

Huszár Krisztina a tábor vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, hogy sikeres öt napot zárhattak, sok pozitív visszajelzés érkezett a gyerekektől és szülőktől is. Arra is kitért, hogy a fiatalok az intenzív tanulás alatt rábaközi játékfűzést, valamint somogyi eszközös táncot sajátíthattak el és mutattak be. Az idősebb korcsoport már páros tánccal is a színpadra lépett. A tábor vezetője hozzátette, hogy év közben három gyermekcsoportban is folyamatosan fogadják az érdeklődőket a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, ahol Kovács Krisztián, Molnár Krisztina és Huszár Krisztina által sajátíthatják el a gyerekek a néptáncot. 

– Törekszünk arra, hogy játékosan, kulturáltan szórakozva, sok mozgással tegyünk a gyerekek jövőjéért, egészséges nemzettudatukért, fejlődésükért – emelte ki Huszár Krisztina.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában