Gyümölcstermés

2023.07.19. 11:29

Még nem találhatunk igazán mézédes dinnyét a nógrádi boltokban, piacokon

Már kapható hazai dinnye a boltokban és a piacon is. A gyümölcs ára egy kicsit emelkedett a tavalyihoz képest, ennek ellenére sokan vásárolják, hiszen a nagy melegben ez az egyik legnépszerűbb finomság.

Nagy Orsolya

Egy-két hét múlva lehet majd igazi mézédes gyümölcsöt venni

Forrás: Illusztrációs fotó: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Kétségkívül a nyár egyik legnagyobb slágere a dinnye, legyen az görög, vagy sárga. Az elmúlt hetekben pedig megjelentek a boltok polcain a magyar áruk is.

Juhász Dávid, az egyik pásztói zöldséges vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, hogy előtte leginkább külföldi és fólia alatt termett dinnyéket lehetett kapni. Utóbbi pedig még nem olyan finom, inkább vízízű.

– Mivel idén viszonylag sok volt a csapadék, ezért némelyik görög finomság szétcsattant és szétrepedt. Az ízük mostanra már nagyon jó, azonban egy-két hét múlva lehet majd igazi mézédes gyümölcsöt venni. Maga a szezon kicsit nehezebben indult el, mint szokott, de most már sokan keresik a magyar dinnyét – közölte Juhász Dávid.

Hozzátette: a sárgadinnye is jó minőségű, viszont drágább, ennek ellenére nagy az igény rá az üzletekben. Mint mondta: a görögdinnyének 500-700 forint között mozog a kilónkénti ára, míg a sárga 700-1000 forintért kapható kilónként.

Juhász Dávid arra is kitért, hogy a dinnye ára évről évre emelkedik, így idén sincs ez másként, de emellett minden más gyümölcs ára is növekedett.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a honlapján arról számolt be a közelmúltban, hogy a termelők jó minőségre számítanak, a fajtaválaszték és a termelési technológia terén pedig jelentős előrelépések történtek.

Mint írták: a hazai klíma kifejezetten előnyös a dinnyetermesztésnek annak ellenére, hogy a termelés északi határán fekszünk. A nappali és az éjszakai hőmérséklet-ingadozások miatt a termés sav-cukortartalma kiegyenlített, a kialakult íz- és aromaanyagoknak köszönhetően a hazai termesztésű dinnyék sokkal ízletesebbek, mint a déli országok édes, de savszegény gyümölcsei.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában