Program

2023.07.22. 11:08

Ingyenes buszjáratokat indítanak a hasznosi falunapra

Veres Edina

Falunapot tartanak szombat délután Hasznoson. Farkas Attila, Pásztó polgármestere osztotta meg közösségi oldalán a városrész eseményének részletes programjait. A bejegyzés szerint a hasznosi rendezvénypark 15 órától várja a látogatókat. A kísérőprogramok között szerepel például népi játszóház, arcfestés, csillámtetoválás, bababirodalom és manóműhely is. Később 16 órától a Rozmaring, valamint a Fehér Akác népdalkörök tagjai énekelnek a megjelenteknek, akik a Crystal Tánciskola bemutatóját is megtekinthetik. A Beb zenekar 18 órakor lép színpadra, majd egy órával később már a Sógorok nevű formáció gondoskodik a jó hangulatról.

 A bejegyzés szerint a helyszínre való kijutást ingyenes önkormányzati autóbusz biztosításával segíti a városvezetés. A járat 15 órakor a pásztói OTP melletti buszmegállóból indul, háromnegyed órával később pedig Mátrakeresztesen szállhatnak fel rá az érdeklődők. A busz visszafelé 17 órakor Mátrakeresztesre, 17 óra 30 perckor Pásztóra indul. Végül a rendezvény végén, azaz 20 órakor szintén az előbbi településrész, míg fél órával később a város felé veszi majd az irányt az ingyenes járat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában