Skuczi Nándor: Nógrád versenyképességéről is tárgyaltunk Novák Katalinnal

Megyénk versenyképességének javításához kérte Novák Katalin segítéségét a vele való megbeszélésen Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

G. E.

Megyénk versenyképességének javításához is kérték Novák Katalin segítségét

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

– A megye fejlődése szempontjából fontos számunkra, hogy versenyképessé váljunk más térségekhez képest. Ehhez bármilyen segítséget hálásan fogadunk – fogalmazott Novák Katalinnal történt mai megbeszélést követően Skuczi Nándor. Mint mondta, sajnos nagyon magas az elvándorlás a nógrádi fiatalok körében, a vármegye önkormányzatának céljai között szerepel ennek megakadályozása. 

– Ehhez a gazdaság dinamizálására, egyetemi oktatásra van szükség. Továbbá ahhoz, hogy az ország legerdősültebb megyéjeként az ebből származó előnyöket minél hatékonyabban ki tudjuk aknázni – hangsúlyozta Skuczi Nándor, aki arra is kitért: – Nagy hangsúlyt kell helyezni arra, hogy a jövőben Nógrád legyen az ország legzöldebb megyéje, ennél fogva a rekreációs központja. Ehhez vállalkozói tőkére és kormányzati infrastrukturális beruházásokra van szükség. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában