Kiruccanás

2023.06.25. 08:35

Salgótarjánból utaznál a Balatonra? – Itt mindent megtudhatsz a közvetlen buszjáratról

A nyár beköszöntével sok nógrádi tervez a Balaton hűsítő vízében megmártózni, amihez a Volánbusz Zrt. idén is segítő kezet nyújt, és elindította a Salgótarján-Siófok buszjáratot. Mutatjuk a részleteket!

G. P.

Tavaly nagy siker volt, így idén sem maradnak el a balatoni járatok

Forrás: Volánbusz Zrt.

Tavaly nagy sikert aratott szűkebb hazánkban a Salgótarján-Siófok közvetlen buszjárat, amelynek ékes bizonyítéka, hogy több mint 600 helyi vette igénybe a szolgáltatást. Aki idén is a magyar tengernél szeretné kipihenni a fáradalmait, azoknak érdemes most jól figyelni, hiszen megkerestük a Volánbusz Zrt., hogy beszámoljunk nektek a menetrend részleteiről.

A társaság tájékoztatott: – A Salgótarján-Siófok útvonalon a nyári tanszünet ideje alatt heti négy napon, csütörtöktől vasárnapig közlekedik autóbusz, június 17. és augusztus 31. között. A járat Salgótarjánból 7 óra 40 perckor indul, és 11 óra 40 perckor éri el úticélját, Siófkot. Visszafelé 16 óra 15 perckor indul, és körülbelül 20 óra 10 perckor érkezik meg Salgótarjánba. A megyeszékhelyen a Baglyasaljai felüljárónál, a Zagyvapálfalvi felüljárónál és a Szécsényi útelágazásnál is megáll, hogy a helyi lakosok minél több városrészből is elérhessék a Balatont – húzták alá. 

Rámutattak: – Az autóbusz az M3-as autópályára történő felhajtás előtt a Nógrád és Heves vármegyei szakaszon Vizslás, Kisterenye, Bátonyterenye, Mátraverebély, Tar, Pásztó, Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Zagyvaszántó, Selyp és Lőrinci települések vagy településrészek központi várokozóhelyein is megáll.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában