Előadás

2023.06.10. 08:18

Az energia témájában bővíthették ismereteiket a nógrádi vállalkozók

Folytatódott a napokban a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) nagy múltú, sikeres programsorozata, a Kamarai beszélgetések. Ez alkalommal szűkebb hazánk vállalkozói egy, az energiagazdálkodással kapcsolatos előadás során bővíthették ismereteiket.

V. E.

Prof. Dr. Aszódi Attila is előadást tartott az eseményen

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Az NKIK évek óta, rendszeresen megszervezi a Kamarai beszélgetések című eseményt szűkebb hazánk vállalkozói és cégvezetői számára a szakmai együttműködés elmélyítése érdekében. A kezdeményezés egyik célja, hogy a résztvevők egy rövid bemutató segítségével megismerhessenek egy nógrádi vállalkozást. A másik pedig az, hogy egy-egy neves szakember előadása során a gazdaságot érintő aktuális témákat járják körbe.

Ennek jegyében a napokban ismét megtelt érdeklődőkkel a Tarján Vendéglő Rendezvényház terme. Akárcsak korábban, úgy ez alkalommal is dr. Tordai Péter, az NKIK elnöke köszöntötte a megjelenteket. A program folytatásában a mátranováki Alstom Hungary Kft. tevékenységéről, terveiről beszélt Balázs Gáspár vezérigazgató és Németh László bővítésért felelős vezető. Végül a szót Prof. Dr. Aszódi Attila mérnök, egyetemi tanár, tudományos intézményvezető, volt államtitkár, kormánybiztos vette át. 

Az esemény vendégének előadása érintette az energia, a fenntarthatóság, az atomenergia témaköreit arra a kérdésre keresve a választ, hogyan maradhatunk ki az áramkimaradásból? Az előadás – ahogy mindig – a megyei vállalkozók kérdéseivel és az azokra adott válaszokkal zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában