Hírösszefoglaló

2023.06.09. 21:37

A nap legfontosabb salgótarjáni hírei egy helyen – 2023. június 9.

A pénteki nap sem telt el eseménytelenül Salgótarjánban. Lássuk, hogy mi minden történt június 9-én!

Nool

A salgótarjáni Mancs Menedék Állatvédő Egyesület adománygyűjtést szervez június 10-én, szombaton a helyi Tesco áruházban – hívták fel a figyelmet a Facebook-oldalukon.

Árokba csapódott, majd a tetejére borult egy személyautó péntek délután Salgótarján és Karancsalja között.

Az 1980-as évek végén, a kilencvenes évek elején kevés oly salgótarjáni vagy környékbeli lakos volt, aki ne tudta volna, hogy a város Fő terén évente szabadtéri magas- és rúdugró versenyt rendeznek.

A mindennapi és munkahelyi stresszről beszélgettünk Kovács Hettivel, salgótarjáni természetgyógyásszal és életmód tanácsadóval.

Június első vasárnapján ünnepeljük a pedagógusnapot, ebből az alkalomból Salgótarján önkormányzata is köszöntötte a városban dolgozó tanárokat, többek munkáját oklevéllel, virágcsokorral ismerték el.

Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában