Nool.hu podcast

2023.05.12. 17:51

Kiállítással és kastélytúrával is erősítik a helyi közösségeket Bátonyterenyén (podcast)

Az elmúlt időszak nehézségeit, a járvány és az energiaválság miatti kényszerű bezárásokat a kis helyi közösségek is megsínylették. Megerősítésük céljából csatlakoztak idén első alkalommal Bátonyterenyén a Közösségek Hete elnevezésű országos programsorozathoz. Annak keretében nem mindennapi lehetőségeket kínálnak az érdeklődőknek.

Gulyás Edina

A kis helyi közösségek megerősítése céljából csatlakoztak Bátonyterenyén az országos programsorozathoz

Forrás: Nool

Fotó: G. E.

Az országos programot azzal a céllal rendezik meg 2017 óta, hogy felhívják a figyelmet a közösségekben rejlő értékekre, annak megtartó erejére. Ebben az esztendőben a Petőfi 200 emlékév köré szerveződik a május 8. és 14. között megtartott eseménysorozat témája.

– Régóta gondolkoztunk már azon, hogy kapcsolódunk a fenti programhoz, azonban idén éltünk is ezzel a lehetőséggel – számolt be Maruzs-Molnár Ágnes, a Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Három ingyenes rendezvényt kínálunk annak keretében az érdeklődőknek. A héten kulináris utazásra hívtuk a helyi nyugdíjas klub tagjait, ahol Petőfi Sándor kedvenc ételeit vettük lajstromba, sok recept cserélt gazdát. 

Pénteken a bicentenárium előtt tisztelegve a költő verseinek illusztrációiból nyílt kiállítás az Ady Endre Művelődési Központban. A falakon a helyi Képzőművészek Baráti Körében alkotók munkái sorakoznak. A különféle technikával készített képek egy-egy költeményhez kapcsolódnak, amelyeket kinyomtatva el is olvashatnak a látogatók. A tárlatot május 18-ig, csütörtökig tekinthetik meg az érdeklődők az Iványi Ödön Művészeti Kisgalériában. 

– Nem mindennapi programmal folytatódik a rendezvénysorozat: május 13-án, szombaton a kisterenyei Gyürky-Solymosssy- kastélyban várjuk azokat, akik kíváncsiak a hely történetére. Óránként induló ingyenes tárlatvezetésen ismerkedhetnek meg a város nevezetességével az érdeklődők 15 órától – hangsúlyozta Maruzs-Molnár Ágnes. – Ez jó lehetőség arra, hogy a helyiek és a környéken élők is megtekintsék a Palóc Portát és az ott berendezett kiállítást, azt ugyanis a bátonyterenyeiek közül is kevesen látták még.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában