Szervezetek

2023.04.14. 18:07

Van még remény: nem kell lemondani a nógrádi fiatalokról az önkéntesség területén

A nógrádi fiatalok nem ismerik a helyi civil szervezeteket, többek között ezzel magyarázható, hogy nem vesznek részt azok munkájában – derült ki abból a kutatásból, aminek eredményeit pénteken ismertették a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központban.

Gulyás Edina

A fiatalok válaszaiból az is kiderült, hogy szívesen bekapcsolódnának a szervezetek munkájába

Forrás: Nool

Fotó: Szabó Péter

– A kétezres évek óta egyre nehezebb a fiatalokat bevonni az önkéntes munkába, a civil szervezetek tevékenységébe. Ennek okait keresi az a kutatás, amit a Kulturális Információs és Tanácsadó (KIT) Egyesület készíttetett el pályázati támogatásból a közelmúltban – fogalmazott a kutatást bemutató sajtóeseményen Jakab Zsolt, a KIT Egyesület elnöke. – Az eredmények valamennyi civil szervezetnek segíthetnek abban, hogy nagyobb hatékonysággal szólítsák és tartsák meg a fiatalokat. 

A kutatás témájáról, menetéről és az eredményekről az azt elkészítő szakember, Bíró Ferenc tájékoztatta a jelenlévőket. Mint mondta: a vizsgálat során elsősorban arra a kérdésre keresték a választ, hogy mennyire ismerik a nógrádi fiatalok a helyi és az országos szervezeteket. Emellett arra is kíváncsiak voltak, hogyan lehet motiválni őket az önkéntes munkára és milyen kommunikációs csatornákon keresztül érhető el a 14-18 éves korosztály?

– A megkérdezett fiúk és lányok háromnegyede nem ismer egyetlen civil szervezetet sem. Mivel nincsenek tisztában azok munkájával, így nem is akarnak részt vállalni abból – húzta alá Bíró Ferenc. – Azok, akik fel tudtak sorolni néhány egyesületet, főleg az egészségügy területéről tették ezt. A Magyar Vöröskeresztet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot említették legtöbbször. 

Mint kiemelte: a fiatalok válaszaiból az is kiderült, hogy szívesen bekapcsolódnának a szervezetek munkájába, de mivel nem ismerik a helyi civileket, így arról sincs tudomásuk, mivel foglalkoznak, és hogyan lehetne csatlakozni hozzájuk. 

– Az egyesületek számára tehát fontos feladat, hogy igyekezzenek minél szélesebb körben megismertetni tevékenységüket, tegyenek többet azért, hogy elérjék a fiatalokat, erre elsősorban a közösségi médiában és az iskolákban lenne lehetőség – mutatott rá Bíró Ferenc. – Összességében elmondható: ugyan passzívabb ma a 14-18 éves korosztály az önkéntesség területén is, azonban nem bizalmatlanok a civilek iránt. Így bevonhatók a tevékenységükbe, amennyiben sikerül felkelteni az érdeklődésüket. 

Tolnai Sándor, a civil központot üzemeltető Háztartások Foglalkoztatásááért Alapítvány elnöke a témával kapcsolatban kifejtette: elöregedő társadalmunkban főleg az idősebbek vesznek részt a civilek életében, azonban meg kell találniuk a hangot a fiatalokkal annak érdekében, hogy az általuk összegyűjtött értékeket és tudást tovább tudják adni. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában