Nyár

2023.04.03. 14:30

Táborozó gyerekeknek adhatnak szállást a karancsságiak

G. E.

Szentjánosbogár tábort rendeznek Karancsságon idén nyáron, amelyen a 10 és 16 év közötti, nehéz sorsú gyerekek vehetnek részt, az ország minden tájáról. A programhoz kapcsolódóan a településről és a környező falvakból befogadó családok jelentkezését várják, akik a tábor idején legalább két gyermeket el tudnak szállásolni. A részletekről a helyi Kis Szent Teréz Missziós Házban és a templomok sekrestyéiben lehet érdeklődni, ahol már fogadják is a vállalkozó kedvű családok jelentkezését is.

– Évekkel ezelőtt csatlakoztam a Szentjánosbogár Közösséghez, ami egy budapesti központú, jezsuita lelkületű, gyermekek táboroztatásával foglalkozó kezdeményezés – ismertette Oláh Borbála, a helyi karitászcsoport vezetője, a tábor egyik szervezője. 

– Ez a lehetőség kinyitotta a kapukat számunkra, az ország szinte minden pontjára eljutottunk a karancssági és a környező egyházközségek gyermekeivel. Természetesen mi is helyet biztosítunk a hozzánk érkezőknek, nemcsak a falunkban, hanem Pilinyben és Ságújfaluban is. Legutóbb 10 évvel ezelőtt szerveztünk tábort Karancsságon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában