Szemétszedés

2023.04.22. 17:02

Helyiek segítségével varázsolják tisztává és virágossá Dorogházát

Egy hetes faluszépítési felhívást hirdetett Dorogháza önkormányzata.

G. E.

Ahogy tavaly, úgy idén is a Föld napja alkalmából szervezik meg az akciót április 18. és 24. között. Ez idő alatt abban kérik a helyiek együttműködését, hogy közösen varázsolják színesebbé, virágosabbá a falu közterületeit.

– Elsősorban a Hősök terén, a szobor és az orvosi rendelő környékét, az újtelepi parkot és a buszmegállók környezetét szeretnénk rendbe tenni, valamint a tervek között szerepel egy sziklakert kialakítása is – fogalmazott Táboritáné Bata Georgina, az önkormányzat munkatársa.

– Aki tud egy-egy virágtővel, virághagymával, vagy talajtakaróval is hozzájárulhat a kezdeményezéshez. A felajánlásokat a polgármesteri hivatalhoz is eljuttathatják a segíteni szándékozók, de saját maguk is elültethetik az általuk választott területen – emelte ki Bata Georgina.

Mint mondta: szintén a falu rendezése és takarítsa céljából csatlakoztak idén is az országos TeSzedd! szemétszedési akcióhoz. Annak keretében április 22-én, szombaton 10 órakor a hivatal előtt gyülekeztek az önkéntesek. Onnan indulva szedték össze az eldobált hulladékot a községben és a bevezető utak mellől.


 

 

Címkék#Te szedd!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában