Ünnep

2023.03.29. 15:04

Húsvéti hangulatba hozzák a héten Vizslás közterületeit

A hét folyamán húsvéti díszbe öltöztetik a településüket a vizslásiak.

Veres Edina

Ünnepi díszbe öltöztetik a községet a héten, szombaton hímes tojást is festenek a tojásfára

Forrás: Nool.hu

Fotó: Beküldött

Sándor József, a község polgármestere portálunk érdeklődésére elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan idén sem maradnak ünnepi dekorációk nélkül a vizslási és az újlaki közterületek.

– A díszek tárháza tovább bővült a helyi faluszépítő egyesület tagjainak, illetve több napos munkájuknak köszönhetően. A napokban tojásokat festettek, amelyeket már fel is akasztottak a fák ágaira. A tojásfák mellett készültek szalmabálákból nyuszik, húsvéti fotópontok, vagy épp falapokból kivágott színes hímes tojások és tapsifülesek is – sorolta Sándor József a díszek sokaságát.

Hozzátette: az újlaki településrészen már korábban kihelyezték a dekorációkat, míg kedden a Vizslás tábla, a polgármesteri hivatal és a kultúrház környékén tették ugyanezt. A munka folytatódik, kultúrház előtt például a település tavasztündére kap helyet.

Szombaton délelőtt könyvtári foglalkozást tartanak, amin kicsik és nagyok együtt festhetnek húsvéti tojásokat. Az elkészült alkotásokat végül a résztvevők közösen akaszthatják fel a vizslási tojásfákra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában