Vízügy

2023.02.06. 11:03

Záportározóval növelik az árvízi biztonságot Balassagyarmaton

A tározó megépítését a közelmúltban tárgyalta a város képviselő-testülete, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság pedig méréseket végzett a területen.

Ember-Lukács Zsófia

Az Ipoly áradása sokszor állítja nehéz feladat elé a szakembereket is

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Szilágyi Attila, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy a tározó építése azért szükséges, mert a 2010. évi Ipoly árvíz rámutatott: fontos vésztározási lehetőséget kialakítani a folyó mellett. Így jól csökkenthető a vízszint magassága és a töltésekre nehezedő nyomás. A megépüléssel nőni fog a térség árvízi biztonsága. 
– A tervezett tározó nemcsak Balassagyarmatot védené egy árhullám esetén, hanem az Ipoly alsóbb szakaszán fekvő többi települést is – tette hozzá az igazgató.

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2012 nyarán, Balassagyarmat felső részén geodéziai felmérést végzett az úgynevezett Vízmű töltés (II. rendű árvízvédelmi védvonal) és a 22. sz. főközlekedési út által határolt területen. Ennek alapján meghatározták a tározó elméleti kapacitását, amely mintegy 2,0–2,5 millió köbméterre tehető. Szilágyi Attila hozzátette, hogy jelenleg a beruházás megvalósításához szükséges pénzügyi forrás biztosítása a cél, ezért a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság benyújtotta tervet a következő európai uniós ciklus pályázatai között az illetékes szervezet felé.

A terület jelenleg Natura 2000 besorolású természetvédelmi terület, ahol ökológiai szisztémát meghatározó növény- és állatvilág található, ezért szigorú szabályozás vonatkozik rá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában