Szalmatercs/Ságújfalu

2023.02.22. 12:29

Rászorulókon segítenek, programokkal, foglalkozásokkal várják őket

Folyamatos programokkal és foglalkozásokkal segítik a leghátrányosabb helyzetben élőket a szalmatercsi és a ságújfalui Jelenlétponton.

G. E.

Baba-mama farsangot is rendeztek nemrégiben

Forrás: Beküldött fotó

Farsangi mulatsággal, gitáros foglalkozással és játékos angolórával is várják a helyieket a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány munkatársai. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programját Ságújfaluban és Szalmatercsen is a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány koordinálja. Annak kapcsán számos programot megvalósítanak a két településen. 

– Állandó foglalkozásaink mellett, az adományozóink segítségével kialakított új szalmatercsi csoportszobánkban, farsangi délutánt szerveztünk a legkisebbeknek, amihez a szülők is csatlakoztak – számolt be honlapján az alapítvány. – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ellátogatott hozzánk Petrovics M. Lúcia ferences szegénygondozó nővér, aki az ünnepről beszélt a gyerekeknek, és gitáros éneket is tanított. 

Amint arról beszámoltak, a helyi iskolásoknak egyetemet végzett fiatalok önkéntesen tartanak játékos angol nyelvi foglalkozásokat. ­Heti rendszerességgel szerveznek baba-mama klubot, ahol nemcsak a szülők beszélhetik meg tapasztalataikat, hanem mozgásfejlesztő szakember is rendelkezésre áll. 

– Farsang alkalmából Ságújfalun is külön programot szerveztünk – tájékoztatott az alapítvány. – Adományozóinknak köszönhetően folyamatosan tudunk ruhát és cipőt biztosítani a leginkább rászorulóknak, amint babakocsit, pelenkát, gyógyszert és élelmiszert is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában