Honvédelem

2023.02.17. 19:55

Katonák és civilek futottak együtt a békéért Balassagyarmaton

Futással emlékeztek katonák és civilek Balassagyarmaton a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) megalapításának 75. évfordulójára.

Veres Edina

Balassagyarmat központjában a mintegy száz résztvevő. Katonák és civilek futottak együtt

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A Magyar Honvédség 3. Területvédelmi Ezred 25. Keresztényszigethy Sándor Területvédelmi Zászlóalj (25. TVZ) megalakulása, azaz 2019. óta csatlakozik a Futás a békért nevet viselő „sporteseményhez”. A nemzetközi kezdeménye célja, hogy kihangsúlyozza a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása során, összehozva a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi sportszervezeteket, szövetségeket és civil társadalmat. Teszi mindezt a „Béke és barátság a sporton keresztül” jelmondat égisze alatt.

Katonák és civilek futottak együtt Balassagyarmaton
Bemelegítés előzte meg a futást
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Takács Tibor őrnagy, az MH 25. TVZ törzsfőnöke elmondta: a február 18-án esedékes évfordulóhoz kapcsolódva a CISM tagországainak katonái világszerte közel százezren futnak a fent megnevezett cél érdekében.

– Hazánkban a központi rendezvényt a Budapesti Honvéd Sportegyesület szervezi, míg alakulatunk 23 katonája Balassagyarmaton teljesített egy közel két kilométeres távot pénteken. Akárcsak a többi helyszínen, természetesen itt is csatlakozhattak, és csatlakoztak is a sporteseményhez civilek. A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskolából közel negyven diák, illetve az NMSzC Szent-Györgyi Albert Technikumból hozzávetőleg kettő osztálynyi tanuló futott velünk a belvárosban – mondta Takács Tibor őrnagy, aki érdekességként azt is elárulta, hogy ez előbbi intézmény már évek óta részt vesz a Honvéd Kadét Programban, míg ez utóbbi erősen érdeklődik a program iránt.

A 25. területvédelmi zászlóalj törzsfőnöke hozzátette: az esemény a balassagyarmati Vármegyeháza előtt egy eligazítással kezdődött, majd a bemelegítést követően a több mint száz résztvevő nekivágott a távnak a Civita Fortissima térről, amely helyszín a célállomást is jelentette egyben. A Vármegyeháza előtt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda is jelen volt, akik az érdeklődők számára szolgáltak információval a katonai hivatást, illetve a jelentkezési lehetőségeket illetően.

Zárásként Takács Tibor őrnagy kifejtette: a CISM futáshoz csatlakozó valamennyi résztvevő számára emléklapot készítenek, amelyet egy későbbi időpontban adnak majd át számukra.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában