Családtámogatás

2023.01.03. 17:20

Meleg ebédet kapnak a rászorulók a téli szünetben is több nógrádi településen

Szűkebb hazánkban vannak olyan családok, ahol gondot okoz nap mint nap meleg ételt tenni az asztalra. Az önkormányzatok azonban az iskolai szünetek idején is biztosítják az ingyenes étkezést azoknak a gyerekeknek, akik igénylik azt és jogosultak is rá.

Gulyás Edina

A szociális gyermekétkeztetést több nógrádi településen is megoldják a téli szünetben

Forrás: MW | Illusztráció

Így az idei, megszokottnál hosszabb téli szünidőben is finom ebédhez juthatnak a nehéz körülmények között élő óvodások és iskolások. 

Karancsságon mintegy kétszáz gyermek étkezik tanév közben. Nem csak a helyieket, hanem a szomszédos Szalmatercsről ide járó diákokat is kiszolgálja a település főzőkonyhája – tájékoztatott Oláh Nándorné polgármester. – A községben sok a hátrányos helyzetű család, így ugyanannyian igénylik a napi egyszeri meleg ebédet a szünetben is, mint általában. A tanköteles korúak élhetnek a lehetőséggel, tehát nem csak az óvodás és az általános iskolás, hanem a középiskolás gyereket nevelők is.

Mint mondta, az időseknek házhoz szállítják az ételt, azonban a diákok a konyháról vihetik azt el. Szalmatercsről pedig a falubusz érkezik az ételhordókkal a finomságokért. Azt tapasztalják, hogy korábban voltak olyanok, akik igényelték az ingyenes ebédet, de nem mentek el érte. Manapság azonban már mindenki veszi a fáradtságot és elgyalogol a konyháig az ételért. Ez valószínűleg az élelmiszerek jelentős drágulásának köszönhető, ami a főzőkonyha gazdálkodásában is komoly nehézséget jelent. 

Ahogyan a nyári vakáció idején, úgy a téli szünetben is biztosítja a meleg étkezést Rimócon az önkormányzat a nehéz helyzetben élők számára. Szabó Vilmos, a település első embere arról tájékoztatott, hogy mintegy hetven-nyolcvan gyermeknek jár ilyenkor is az ingyenes ebéd. Azonban azt tapasztalják, hogy vannak napok, amikor csak néhány adagot visznek haza a helyiek. 

Szociális gyermekétkeztetést a téli szünetben
Nagy segítséget jelent a családoknak a gyermekétkeztetés a hosszú téli szünet ideje alatt
Fotós: Lang Róbert, Somogyi Hírlap / Forrás: Nool.hu

– Sajnos többször is előfordult már az is, hogy szinte az összes étel megmaradt. Szerencsére Szécsényben, a ferences szegénygondozó nővérek szívesen fogadják azt, így nem veszik kárba, felszolgálják az időseknek. A szünidőben szinte lehetetlen kiszámolni, hogy mennyit főzzenek a konyhán dolgozók – közölte Szabó Vilmos, aki arra is kitért: Mintegy 250 adag ebéd készül egy nap, 140 gyermeknek és 100 idősnek készül a menü. Mint mondta, az emelkedő alapanyagárak miatt egyre nehezebb kihozni a térítési díjakból az egy főre jutó adagokat, így tavaly ősszel elkerülhetetlen volt a díjemelés. 

Nagylócon is számíthatnak arra a nehéz helyzetben élő családok, hogy az önkormányzat meleg ebédet biztosít a gyerekeknek. Szalai Gábor polgármester arról tájékoztatott, hogy a helyi főzőkonyhán több száz főre főznek, a szociálisan rászorulókon és az időseken kívül az óvodásoknak és iskolásoknak is. Az ebédet ráadásul mindenkinek házhoz viszik. 

– Az óvoda főzőkonyháján készül nap mint nap az ebéd Ipolytarnócon. Az önkormányzat biztosítja a meleg élelmet a téli szünet idején is a rászoruló családok gyermekeinek – közölte Gál István, a település első embere. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában