Jótékonyság

2023.01.02. 11:21

Bárkába szállnak a rászorulókért Karancsságon, segít a karitász csoport

A községben három évvel ezelőtt alakult meg a Bárka Karitász Csoport, amely a Váci Egyházmegyei Karitász támogatásával működik.

G.E.

Hat családnak segítettek a tűzifa vásárlásában, tavaly az év végén 400 kilogramm lisztet is szétosztottak

Forrás: Nool.hu

Fotó: Beküldött

A közösség vezetője Oláh Borbála, akit az elmúlt időszakban végzett lelkiismeretes karitatív munkájáért Szent Erzsébet-díjjal tüntettek ki. Mint mondta, a csoporthoz többen csatlakoztak a településről, köztük fiatalok is, akik lelkesen tevékenykednek a rászorulókért, az elesettek támogatásáért.

Táborokat szerveznek a környező falvak gyermekeinek is

– Az általunk vállalt feladatok sokrétűek, különböző közösségi rendezvényeket szervezünk. Családi és véradónapokat tartunk, de a karitász tábort is minden évben megrendezzük – tájékoztatott Oláh Borbála. – Legutóbb 70 gyermek vett azon részt, főleg Karancsságról, de a környező falvakból is érkeztek. A tábor minden évben egy szent élete köré szerveződik, hiszen fontosnak tartjuk a kicsiket bevonni a hitéletbe. Ezt különböző játékokon keresztül próbáljuk megvalósítani. 

Az év során folyamatosan olyan programokat szervez a csoport, amivel tartalmas és színes időtöltést kínálnak a lakóknak és az ide látogatóknak. Karácsonyt megelőzően pedig hagyományosan bejglit sütnek az önkéntesek, amit a misét követően a híveknek kínálnak.

Megszépítik a rászoruló emberek otthonait is

– A rendezvények lebonyolításán kívül természetesen más feladataink is vannak. Idén közel száz családot tudtunk építőanyaggal segíteni. Ebben és más adományok esetében is a legfőbb forrásunk a Váci Egyházmegyei Karitász – közölte a csoport vezetője. – A Szép otthon program keretében igyekszünk az abban részt vevő családoknak élhető lakóteret kialakítani. Az udvar rendbetételétől kezdve, a veteményeskert kialakításán keresztül a lakás kifestéséig támogatjuk a helyieket. A munkából természetesen nekik is ki kell venni a részüket.

Élelmiszeradomány jutott a környező falvakba is

A karitász segítségével Karancsságon már alakítottak ki fürdőszobát, másnak kerítést építettek, egy mozgásában korlátozott személynek pedig betonjárdát. A Lakhat program keretében pedig nagyon indokolt esetben, életveszélyes helyzet megszüntetésében működnek közre. Ezek között volt már példa egy ház elektromos hálózatának cseréjére, egy leszakadt mennyezet kijavítására és tető felújítására is. 

– Élelmiszeradománnyal, vetőmagokkal, burgonyával, kukoricával, más felajánlásokkal is segítjük a rászorulókat. A lehetőségeinkhez mérten az egyéni szükségleteket is igyekszünk kielégíteni. A közelmúltban hat családnak segítettünk tűzifát vásárolni, valamint 400 kilogramm lisztet osztottunk szét Karancsságon, Szalmatercsen és Ságújfaluban – hangsúlyozta Oláh Borbála. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában